Az idén sem volt kérdés a Bakó Rally Team számára, az immár harmadik éve tartó adománygyűjtés. Na de hogyan jött ez az egész a csapat életében? Miért is segítenek, vagy miért érzik magukénak ezt a nemes feladatot? Erről Bakó László autóversenyzőt, és párját Tiba Anitát kérdeztem.
Laci! Mint autóversenyzőt már ismernek sokan, de mint egy alapítvány állandó támogatóját, talán még nem mindenki. Honnan jött az ötlet?
– A válasz egyszerű. Anita, az én drágám egyik nap ült a számítógép előtt és egyszer csak azt mondta: „Segíteni szeretnék valakinek.” Nem értettem mire gondol, de túl sokat nem kellett azon agyalnom, hogy mi sül ki ebből, ugyanis azonnal ecsetelni kezdte, ami megfogalmazódott a fejében. Elmondta, hogy órák óta olyan alapítványok oldalait nézegeti, ahol beteg gyermekeknek segítenek. Még mindig nem értettem mit szeretne. Majd megmutatta egy debreceni alapítvány honlapját, a sok-sok gyerekekkel és betegségeik történeteivel. Akkor hirtelen mindent megértettem. Tudtam, hogy ez most komoly. Nagyon komoly. Mégis kíváncsian vártam, reggelre elmúlik-e ez a hirtelen jött fellángolása. Nem múlt el. Szóval ezek voltak a kezdetek.
Anita! Miért érezted azt, hogy bárkinek is segítened kell?
– Nem tudom. Igazából szinte minden előzmény nélkül jött ez nálam. De ha mégis jobban visszagondolok, akkor történt azért abban az időben egy s más. Rokonok, közeli és távoli ismerősök betegségei, melyek hamar sorsokat, életeket és családokat tett tönkre. Ezzel szemben az emberek érdektelensége, közönye volt az, ami arra késztetett, hogy legyek más. Hamar rátaláltam a debreceni Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítványra, és kikerekedett szemmel böngésztem az oldalt. Cseppet sem volt kellemes, amit láttam. Az apró csemetéktől kezdve a serdülőkorig mindenféle gyereket találtam a honalapon. Csak egy dolog volt közös bennük, hogy súlyos betegségben szenvednek egytől-egyig. Még nincsen gyerekünk, mégis szörnyű volt látni. Másnap reggel megkerestem az alapítvány elnökét, és személyes találkozót kértem. Innen már minden simán ment. Mi örültünk, hogy segíthetünk, ők pedig örültek, hogy segíteni akartunk.
Laci! A versenyautón is rajta van az alapítvány logója, a szervizbuszon is, és ezen kívül még adományokat is szoktatok gyűjteni minden évben. Mi a tapasztalat az adományozókkal kapcsolatban?
– Kezdetben csak az alapítványt próbáltuk népszerűsíteni, illetve szinte minden rendezvényükön részt vettünk, ahol mi magunk ajándékoztunk, támogattunk. A célunk az volt, hogy minél több ember megismerhesse az alapítványt, és a gyerekek sorsát. Három éve gyűjtünk, és növekvő tendenciát mutat az emberek segítőkészsége. Talán az idei év volt a legsikeresebb.
Anita! Nemrégen a Debreceni Malompark Bevásárlóközpontban gyűjtöttetek majdnem két héten keresztül. Milyen adományok érkeztek, és mikor fogjátok átadni a beteg gyermekeknek, és családjaiknak?
– Először is megragadnám az alkalmat, hogy megköszönjem azoknak a családoknak, szülőknek, gyerekeknek a segítségét, és az adományát, akik mellénk álltak e nemes cél érdekében. Ugyanis azok az emberek, akik segítettek kíváncsian követik azóta is az alapítvány, és a csapatunk sorsát. Bíztunk benne, hogy minél többen segíteni fognak, és hamar megtelik a Citroen C2R2 versenyautó. A várakozásunkat hamar felülmúlta a gyűjtés. Tele lett az autó játékokkal, sőt még egy másik is, de az már tartós élelmiszerekkel és ajándékokkal. Az összegyűlt adományokat hétvégén a DE-OEC Gyermekklinika Gyermek-Hematológián a Karácsonyi Ünnepség alkalmával fogjuk átadni a beteg gyermekeknek és családjaiknak. Reméljük ezzel mi is kicsit hozzájárulhatunk az ünnepi hangulathoz.
Szöveg: Tiba Anita
