Négy defekt a négyes gyorson

Bakó László és Tóth Szabolcs már túl voltak a shakedown-on, az ünnepélyes rajceremónián, a beállításokon is finomított a szervizcsapat és minden nagyon szuperül ment, egészen a négyes gyorsig.

A délelőtti átvételeket követően a Bakó Rally Team elindult a shakedownra, ahol A és B pályát is kijelöltek tesztelési lehetőségnek. Nagyon jó volt, hogy többször is tudtak a fiúk menni a pályán, hisz ezután állítottak még a szervizesek az autón. De erre majd csak délután került sor a szervizparkban, ugyanis a szervizautóval nem lehetett kiállni a szervizparkból. Ezért a shakedown-t pár óra lazulás követte, egy kis jakuzzizás, olyan csapatépítő jelleggel, melyet nagyon is megérdemelt a csapat összes tagja.

Délután mindenki frissen és üdén serénykedett a szervizparkban, és izgatottan várta a csapat a rengeteg ember láttán az ünnepélyes megnyitót. Fantasztikus hangulat volt Nagyszeben főterén, ahol igaz, hogy első alkalommal rendeztek IRC futamot, mégis mindenki úgy végezte a dolgát, mintha nap, mint nap ezt csinálták volna. A verseny alatt a szervezők folyamatosan bebizonyították, hogy itt most minden csak a versenyzőkről és a versenyről szól.

Az ünnepélyes megnyitó során a versenyautók, a hatalmas embertömeg között autóztak, a főtéren és a belváros utcáin, hogy az emberek közelről is megtekinthessék őket. Mivel csak lépésben haladtak a rajongók között, lehetőség volt arra, hogy egy-egy lurkó beüljön az autóba, valamint autógramm osztogatásra is sor került.

A csodás estét követően másnap délután rajtolt el az első autó. A csapat nagyon izgult, mikor Bakó Laci és Tóth Szabi kigördültek a szervizparkból, hisz már a verseny kezdetét követően sorra estek ki az autók, és legtöbbje nem más, mint defekt miatt. Mint mindig, most is hittünk a kis méregzsákban, és reméltük túléljük az egymást követő gyorsokat, és magát az egész versenyt. Tévedtünk. Az első gyorson a Bakó – Tóth páros a biztonságos autózásra törekedett, a legtöbb versenyzőpároshoz hasonlóan. A csapat közben folyamatosan nézte a szervizparkban az időeredményeket, és látták, hogy egyre több versenyző esik ki technikai gondok miatt, ami nem volt túl kecsegtető. Nem tudtunk mást tenni, csak tovább reménykedni, és nézni az eredményeket. A második, harmadik gyorsasági végeztével nagy volt az öröm, hisz a kategória második, és az abszolút 26. helyen autóztak a fiúk.

Folyamatos küzdelem volt Dragan, és a Bakó páros között, míg végül mindkettőjük sorsa a negyedik gyorson dőlt el. A negyedik szakaszon, mely egy 28 km hosszú pálya volt, az első 16 km-en két defektet is kaptak, amit a kocsiban lévő két pótkerékkel még orvosolni tudtak. A megpróbáltatásnak ezzel még nem volt vége, ugyanis a hátralévő kilométereken még két defektet kaptak, amit már nem lehetett sehogy sem helyrehozni, pótkerék hiányában. A legtöbb, amit tehettek, hogy az épp hátsó kerekeket az első defektesekkel kicserélték, és a gyorsasági szakaszt teljesítve megpróbáltak igen furcsa módon eljutni a következő, egyben szerviz előtti utolsó gyorshoz. Szabi a súlypont miatt kiült a versenyautó bal oldalára, de így sem tudtak időben odaérni az utolsó gyorshoz. 10 km-rel a szervizparktól feladni kényszerültek a versenyt a négyes gyorsot követően, a négy defekt miatt.

Nagyon szomorú volt a csapat, hogy defekt miatt kellett kiesni egy ilyen jó versenyből, ahol igazi csaták folytak Dragan ellen, aki jelenleg vezeti a román bajnokságot. Kiesésünket követően nem sokkalDragan jelent meg a sátrunkban és kérdezte mi történt a Citroennel, majd elmondta, hogy ők is kiestek elektromos probléma miatt ugyanazon a gyorson.

Igaz, hogy ezt a versenyt nem tudtuk befejezni, mégsem mondhatjuk azt, hogy rossz szájízzel hagytuk el az IRC Sibiu Rally-t, mert nagyon sokat kaptunk ettől a versenytől, mind tapasztalat szempontjából, mind emberség szempontjából. Reméljük, egyszer Magyarország is felnő Romániához hasonlóan, hogy színvonalas és versenyző centrikus versenyeket tudjon rendezni.

A Bakó Rally Team legközelebb a Szendrő Rali-túrán fog autózni, mely már felkészülés lesz az Arad Rally-ra, ahol újból küzdeni fog a román bajnokságban a Citroen Trophy kupáért.

Szöveg és fotó: Tiba Anita