A Bakó – Tóth páros az IRC Sibiu Ralin

Az autó teljes átalakításon esett át, minden szükséges alkatrészt megkapott a kis méregzsák ahhoz, hogy maximálisan tudjon teljesíteni a nagyszebeni IRC futamon. A Bakó László – Tóth Szabolcs páros már túl vannak a pályabejáráson, és elmondásuk szerint nagyon technikásak és iszonyatosan kövesek a gyorsok…de ugye ez annyira nem furcsa egy murvás versenyen. A fiúk mégis inkább egy “sziklaomláshoz”hasonlították a pályát, de nagyon élvezték már a pályabejárást is.

Holnap délelõtt gépátvétel, aztán délután irány a Shakedown, amit követõen a szervizesek még finomítanak a beállításokon, ha szükség lesz rá. Az este folyamán sor kerül majd az ünnepélyes rajt ceremóniára, melyet már szombaton délután a verseny rajtja követ. A verseny érdekessége lesz, hogy az utolsó két gyorsaságit éjszaka fogják teljesíteni a csapatok.A szervizcsapat már beállt a szervizautóval a Piata Mare térre, ami Nagyszeben fõtere. Nagyon kulturált helyen van a szervizpark, amit már megszokhatott a Bakó Rally Team egy IRC vagy bármilyen külföldi futam során. Ilyenkor érzik azt a csapat tagjai, hogy itt mégiscsak megéri versenyezni, ha más nem, ilyen színvonalas versenyeken.

Már eddig is sokan sok szerencsét kívántak a fiúknak magyar honfitársaik a versenyre, és most mi is ezt tesszük. Hajrá fiúk, mindent bele!!!

Szöveg: Tiba Anita