Fortuna a Bakó Rally Teammel volt Ózdon

Az idei év második Rali-Túra futama nem máshol, mint a jól ismert ózdi pályákon került megrendezésre. A két román bajnoki verseny közötti időszakot kihasználva indult Bakó László-Tóth Szabolcs Ózdon és a szerencse ugyanúgy, mint Temesváron, most is mellénk szegődött.

A csapat mindkét Citroen versenyautója fel lett készítve a versenyre, melyből az egyik előfutóként a másik az M1 kategóriában indult. Az átvételek nem a megszokott formában zajlottak, hiszen a szokásos ellenőrzésen kívül a rendőrség is szigorúan megvizsgálta a jogosítvány érvényességét, és az autó eredetét. Természetesen minden rendben volt a gépátvételen, és elindulhattunk végre pályabejárásra, melynek felírása nem okozott nagy fejfájást számunkra. Évek óta rójuk már az ózdi gyorsokat, nem voltak ismeretlenek a kanyarok. Szombat délután a hagyományokhoz híven a prológgal vette kezdetét a száguldás. Rengetegen kilátogattak az ózdi salakpályára, ahol a 110 induló látványos autózással hálálta meg a nézők részvételét. Vasárnap 6 gyorsasági várt a ránk. Már az első körben is kategória első időt autóztunk, és sikerült a következő körökben saját időnkön is javítani. A szerviz csapatnak nem volt túl sok dolga az autóval, mert az egész verseny alatt mindkét méregzsák tökéletesen és műszaki hiba nélkül működött. Számunkra dupla volt az öröm, hisz mindkét autó helyezést ért el.

A versenyre eljöttek csapatunk új tagjai is Növényi Norbert és Erdélyi György személyében, akik a Rally Túra bajnokság 3. futamán Esztergomban már előfutóként fognak indulni a csapat egyik autójával.

A Rally Túra értékelést nézve párosunk, a 110 induló közül az abszolút 20. helyen, és az M1 kategória első helyén végzett a második bajnoki versenyen.

Párosunk legközelebb ismét a Román Rally Bajnokságban indul Kolozsváron 2012.06.22-23-án, ahol remélhetőleg Fortuna még mindig mellettünk lesz.

Szöveg: Tiba Anita