Az egri futamot követően elgondolkozott a Dankó András – Kaszás Milán duó a folytatáson, de végül úgy döntöttek, hogy még el kell rajtolniuk a Miskolc Rallyn. Aztán majd jön, aminek jönnie kell, de meg kell tudniuk, a pályán van-e a helyük vagy sem. Sokunk szerint igen, mert nagyon ügyesen autóznak a Saxoval, de természetesen a végső döntés úgyis rájuk vár majd.
Mindig azt veszem észre, hogy aggódnak a ralis fiúk…de már csak tényleg az utolsó napokban. Hogy van ez kérem szépen?
– Az éppen aktuális versenyek után általában úgy gondoljuk, hogy majd most időben meg lesz minden. Ez sosincs így. Hogy miért? Mert ez egy láncreakció, és amíg nincs alkatrész, hiába pörög a szervizes, mint a búgócsiga. Úgyhogy lassan beletörődünk a sorsunkba, ami nem csak a mi sorsunk, hanem az egész ralis társadalomé. Ez hagyomány már…vagy babona?!
Mindig vannak apróságok, amiben megújul a kis Citroen Saxo. Most lesz valami, amitől még karakánabb lesz?
– Őszintén megmondom a frankót. Nem tudom. Amiket mi kérünk, mindig megcsinálja a Bakó Rally Team, de szárnyra kapott olyan hír, hogy van egy kis meglepije a csapatnak. Kicsit furadal minket a kíváncsiság…kicsit….dehogy kicsit, nagyon. De már csak egyet kell aludnunk, és megtudjuk. Amit viszont most szeretnénk, az az, hogy új gumival mennénk. Mert próbálni még nem sikerült eddig sajnos, de majd most megtapasztaljuk…legalábbis bízunk benne. Mert akinek még sosem volt új cipője, nem tudja milyen az, amikor még kényelmes. Nem igaz?!
Most akkor mire számíthatunk tőletek a miskolci futamon? A folytatásban szerinted bennetek lesz a pánik, vagy ugyanolyan gyorsan fogtok közlekedni, ahogy eddig is?
– Szerintem az elrajtolást követően fog minden kiderülni, hogy mennyire férkőzik a gondolatainkba az elmúlt verseny keserűsége. Bízunk benne, hogy tempósan, de mégis biztonságosan fogunk tudni autózni. Ahhoz, hogy az új A6-os kategóriánkban meg tudjuk állni a helyünket, nem nyomhatunk egy szunyát sem menet közben. És mivel az autó hibátlan, és megfelelnek az elvárásainknak, most már csak nekünk kell minden erőbedobással harcolni.
Mit jelent számotokra a rali?
– Mi magunknak autózunk, de ha rajtunk kívül a nézőknek is tetszik, amit csinálunk a gyorsokon, az már tényleg csak bónusz. Örülünk minden apróságnak, mint egy kisgyerek. Ami viszont nem a mi műfajunk az a taktikázás, és az elspórolás. Azok nem mi vagyunk. Ha kell, három kerékkel is megjelenünk a céldobogónál. Hisz begyakoroltuk már ezt is.
Szlogen Miskolc Rallyra?
– Ha az utolsó gyorson fogy el az autó nem baj, de addig kitapossuk a lelkét.
Dobogó melyik foka tetszene?
– Mivel nem túl ismertek a szakaszok számunkra, és csak idén próbáljuk ki magunkat egy népesebb kategóriában, az említett A6-ban így szerények maradunk. Tehát bármelyik dobogós hely megfelel majd. 😀
Reklámpartnereink:
Fodor Aukciósház Kft.; P92RDI Kft.;
Szöveg: Tiba Anita
Fotó: Rally Feeling