Három a magyar igazság

A Gyuriczky Zsolt – Böröczi Levente kettős harmadjára vág neki a Citroen C2R2-vel egy újabb futamnak, mely a 21. Steelvent Miskolc Rally lesz hétvégén. Megpróbáltatások biztosan most is lesznek, de a fiúk elmondása alapján nem azok a megfutamodós típusok.

 

Zsolt és Levente próbál mindig 100%-osan teljesíteni, de Murphy törvénye, hogy nem klappolhat mindig minden. Hiába vannak ezzel tisztában a fiúk, ha egyszer maximalisták, és nem elégednek meg a kategória utolsó helyeivel. Tehát a feladat adott. Küzdeni kell teljes erőbedobással.

 

A madarak azt csiripelték, hogy a Citroen C2R2 és Bakó Laci sem panaszkodott rátok, tehát uzsgyi, vissza a kis méregzsákba és adjad neki?

– Igen, nagyon jól éreztük magunkat Egerben és úgy döntöttünk, hogy Miskolcon is ringbe szállunk ezzel az autóval, és megpróbáljuk kihozni mindhármunkból a maximumot.

Harmadik közös versenyetekre készültök… te… Levi és a méregzsák. Sikerült ráhangolódni egy újabb versenyre… vagyis a Miskolc Rallyra, illetve mennyire fekszenek ezek a szakaszok nektek, egyáltalán ismerősek-e?

– Nagyon sok időnket lefoglal a munka, így nekünk a ráhangolódás csak csütörtöktől kezdődik.  Soha életemben nem mentem ezeken a gyorsaságikon. Videókat néztünk meg róluk, és elég változatosnak tűnnek, szerintem itt is jól fogjuk érezni magunkat. A pálya pedig szinte mindegy, hogy milyen, csak versenyezhessünk.

Gyakoroltátok az egri verseny óta a kerékcserét? Javítottátok a részidőtöket? 

– Pályafutásom alatt eddig csak egyszer kellett kereket cserélnem a gyorsaságin talán 2008-ban. Egerben volt a második ilyen megmérettetésünk, melyen, csúnyán elvéreztünk. Ez meg is pecsételte a verseny további részét, ezért péntekre be van tervezve a kerékcsere tréning. J

Maximalisták vagytok az életben, így a versenyeken is ezt várjátok el magatoktól! Ezek tekintetében milyen teljesítménnyel lennétek elégedettek a futam után?

– Igen, maximalisták vagyunk, ezért is érintett kicsit rosszul az egri eredményünk. Viszont azóta átgondoltuk a dolgokat, bátrabban, és koncentráltabban állunk majd oda a rajthoz. Ha a kategória első ötben benne tudunk lenni, akkor annak már örülni fogunk a verseny végén.

Szinte biztos vagyok benne, hogy ebből a kerékcsere tréningből hatalmas buli fog kerekedni a Bakó Rally Team csapatában. Hogy miért? Mert a BRT-sek kapni fognak az alkalmon, és addig nem hagyják a srácokat békén, míg a kerékcsere részidejük megállja majd a helyét akár egy Forma 1-en is. 😀

Köszönjük reklámpartnereinknek:

Octi-CAD Kft., Sióház Centrum Kft., B! Bomba Energy Drink Kft., Imagedesign I&A Design Kft.

Szöveg: Tiba Anita
Fotó: Rally Feeling