Tök jó volt

Van egy rali duó, akikről nehezen tudom elképzelni, hogy ki fogják bírni a következő versenyig, de nem lesz más választásuk. Persze, optimisták, hogy eltelik ez hamar…és ezt Jánosa Ákos részéről el is hiszem, mert nemsokára megszületik a kislánya, de vajon Brunekker Árpi mikor akar majd először tesztelni valahol?! Majd meglátjuk, mert most még a Szilveszter Rallyn történt élményeiket próbálják feldolgozni, és tervezik a jövőt.

„Tök jó volt…nagyon jó volt ott lenni megint, bár az elején voltak bakijaink, mint például guminyomást nem arra állítottuk, amire kellett volna, de ez így alakult, és utólag is azt mondom még ez sem volt baj. Tényleg rengetegen voltak megint a nézők, és az, hogy ennyi szurkoló van egy Szilveszter Rallyn, ez oké, csak nem értem, hogy az összes többi versenyen miért nincsenek ugyanilyen sokan?! Miért nem?! Ezt, ha egyszer megválaszolná nekünk valaki jó lenne. Na, mindegy, azt üzenném mindenkinek, hogy akik erre a versenyre kijöttek ebben a hidegben, azok legyenek már kedvesek az év összes versenyére kilátogatni, mert nagyon jó érzés ennyi rali fannak autózni. Köszönöm, hogy jövőre a melegben is kimerészkedtek majd a pályák szélére. J De visszatérve a versenyre, óriási hangulatban telt, és ennek fényében a kedvünk még mindig príma. Most egy kis pihi lesz, na nem sok, egy kicsi, de én nem is bánom, mert hamarosan megérkezik a kislányom, aki a legfontosabb szerepet veszi át az életünkben. Aztán mire kezdődik a szezon már újult erővel indulunk a versenyeken, de minden marad a régiben. Tehát a csapat továbbra is a Bakó Rally Team, a méregzsák is marad, bár lehet váltunk a Maxra, és az R2 is megy még 2015-ben. Úgy nagyjából ennyi. Köszönjük az egész évet a csapatnak, és jövőre minden megy úgy, ahogy eddig.” – közölte Ákos.

A felállás jelenleg úgy fog kinézni, hogy a családi kötelékek miatt a fiúk egy ideig babázni fognak, de egyáltalán nem vagyok biztos, hogy nem fog be-be csúszni egy-egy belső kamerás felvétel megtekintése. De bocsássuk meg nekik ezt, ez a rali függőség.

„Jó volt a Szilveszter Rally, igazából meg vagyunk elégedve az eredményünkkel, bár ilyenkor már mindig azt mondjuk, hogy lehettünk volna egy kicsit jobbak is. Valamiért mindig a verseny végén derül ki, hogy menet közben még hol lettek elrejtve a másodperceink. Mert azért vannak ám még ebben a „kisördögben” lehetőségek. De nyugi, nem vagyunk telhetetlenek, annál inkább elégedettek. Csúcs ez az érzés minden évben, a sok nevező, a még több néző, ez kell a versenyzőknek. Ennek fényében üzenem Ákosnak, hogy 2015-ben sem fogsz tudni kirakni a kocsiból, és már alig várom a következő versenyt. J Nem aggódunk, röpke három hónap és újra versenyen leszünk. Addig meg belsőket nézünk, és tanulunk az idei évből. Aztán meg úgyis lesz egy jó kis teszt, ismerem már a Bakó Rally Teamet…ők olyanok. Megcsinálják, mert tudják, hogy igényeljük, vagyis nem mi, hanem a szervezetünk. Mindig tisztában vannak, mikor jönnek elő az elvonási tünetek, és mi bízunk bennük. A versenynaptár már bíztató, de azért reméljük, hamarosan több minden kiderül a következő szezonról. Mert igazából még mindig nem tiszta minden a rali körül. Rendezzék, és irány a verseny.” – zárta rövidre Árpi a monológját.

Köszönet a támogatásért:

Stantools Kft. Szerszám és Gépkereskedés; CSMBT. Kft. Fémmegmunkálás; ASONÁJ 2003 Kft. Munka, – Tűz, – Környezet, – Védelmi Kft.; MaGreen Kft – Professzionális Terményvédelem; ConTruck Kft. Tengeri konténerszállítás; Andrásevits Zoltán Egyéni Vállalkozó – FACSEMETÉS; Meditó Kft. Játék nagykereskedelem; Global – Roll Kft. Nyomtatvány kereskedés; Kami Ker Kft. Nyomda; Kállai Group Kft. Építőipari kivitelezés; MIRA SAFETY Kft. Munka-, Tűzvédelmi Szolgáltatás, Autóalkatrész Kereskedelem; MAGYAR AGRÁR KFT – Profeszionális Menedzsment, Tanácsadás; Automobile France Kft. Francia autóbontó;

Szöveg: Tiba Anita
Fotó: Rally Feeling