Megcélozzák a dobogót

A 11. Eger Rally-n immáron másodjára, vagyis a teszttel együtt harmadjára fog a Citroen C2R2-ben ülni az ifj. Antalffy György – Vas Borosi Ádám kettős. Igaz, nem túl sok versenykilométer van még mögöttük a méregzsákkal, de annál bizakodóbbak, hogy a dobogó valamelyik foka az övéké lesz.

 

A szilveszteri futamot követően a Citroen C2R2 mellett döntöttetek az idei évben, illetve már teszteltetek is. Mennyire sikerült ráhangolódni az első versenyre?

– A célunk az volt, hogy megtapasztaljuk milyen is egy R2-es autó, konkrétan a Citroen. A szilveszteri versenyen – a hideg, csúszós körülmények ellenére – már kicsit meg tudtunk ismerkedni vele, és most a ceredi teszten teljesen jól összebarátkoztunk. Igaz nem Max az autó, de kérésemre a Bakó Rally Team megoldotta, hogy a fék „maxos” legyen. Ez könnyen kezelhetővé tette, gyakorlatilag jobb lábbal a gázt kezeli az ember, ballal a féket, amit nem gondoltam, hogy ennyire könnyű megszokni, eszembe sem jutott másképpen használni a teszten. Ez újdonság, de úgy érzem gyorsan át tudtam állni rá. Gumi tekintetében számunkra nem lesz változás, eddig is Pirellivel versenyeztünk, meg vagyunk elégedve az abroncsokkal, és a szakmai háttérrel.

Hogy néz ki jelenleg az idei tervetek a raliban?

– Úgy döntöttünk, hogy az elmúlt két év – nincs rá jobb szavam – szenvedését magunk mögött hagyva egy szintet ugrunk, és ORB-ben indulunk, elengedjük a Hondánkat. A Citroen C2R2 versenyautót, és a Bakó csapatot alkalmasnak tartom a feladatra, és én bízom benne, hogy mi is helyt tudunk állni majd Ádámmal! Támogatóink nincsenek, az idei anyagi keret kb. hat Rally2-es futamot tett volna lehetővé, de e helyett mi az elsőosztályt választottuk, ahol előreláthatólag három futamon tudunk részt venni.

Mennyire vagytok képben az egri szakaszokkal?

– 2013-ban Rali-Túrában a Hondával megnyertük az Eger Rally-t H1-ben, egy 20 párosból álló kategóriában. Akkor ugyanezek a pályák voltak, mint amik most lesznek a vasárnapi napon. Viszont a szombati szakaszok ismeretlenek számunkra. ORB-ben az első nap sok minden el szokott dőlni, tehát szombaton is hajtanunk kell, ha szeretnénk megalapozni egy jó helyezést. Igazi kihívás lesz, mert tudni kell széles, gyors, tempós részeken autózni, illetve vékony, erdei, nagyon poros, rossz körülmények között is. De ez a rali sava-borsa!

Eredményorientáltak vagytok. Ennek tekintetében milyen eredménnyel lennétek elégedettek az Eger Rally-n,

– Mi akkor leszünk elégedettek, ha a dobogón állhatunk majd. Még boldogabbak lennénk, ha a magyar értékelést meg tudnánk nyerni. Most azt látjuk, hogy a dobogóra férni reális elképzelés, de hogy mennyire rugaszkodik el a földtől ezen vágyunk, az majd vasárnap ki fog derülni. Nem mondom, hogy nem fogjuk nézni az időt, mert nézni fogjuk, ugyanis minket érdekel!

Reklámpartnerünk:

BRT Média Kft.

Szöveg: Tiba Anita
Fotó: Csatlos Norbi