Kemény versenyre számítanak

Kemény versenyre számít Hibján József és Szurovcsák István, amit a kánikula még inkább megnehezít majd. A szemük előtt mégsem a nehézségek lebegnek, hanem, hogy jól érezzék magukat és célba érjenek a Baranya Kupán. 

 

Ismét versenyautóba ültök a Baranya Ralin?

– Igen, a veszprémi futamot kihagytuk, mert kicsit sűrű napjaink vannak a munkában, és azt gondoltuk, hogy ez mostanra megoldódik. Igaz a tennivalónk még sem lett sokkal kevesebb, de vágyunk már vissza a Citroenbe. Tehát mindenképpen ott leszünk, és visszaállunk a csatasorba a többiek közé. Hiányzik már az a hangulat, az emberek, a versenyzés, a közeg, és úgy minden.

A kocsi egyben, viadalra készen?

– Igazából egy apróság miatt kellett kiállnunk Fehérváron, amit azóta orvosoltunk. Szépen lemostuk, friss műszakit kapott és nagyjából ennyi. Akár indulhatunk is a versenyre. Egy kis szerencsére van szükségünk, semmi másra.

Mit szóltok a versenykilométerhez, a prológhoz és a kánikulához?

– Érdekes lesz. Kicsit nehéz megoldani a szabadidőt, mert szerdán már indulnunk kell, ugyanis lehet pályát írni a fakultatív átvételnek köszönhetően. De a versenykiírás böngészésére nem igazán volt még időm. Mivel mi elsőosztályban mentünk régen, úgy gondolom, hogy ismerjük a pályákat. Talán azok a farönkös szakaszok. Valami ilyesmi rémlik. Jó gyorsaságik szoktak lenni a Baranya Kupán, meglátjuk. A prológnak ebben a formában nem sok értelme van. Talán nem egy gumikerülgetős, de városi szakasszal beljebb lettünk volna, elég furcsának tűnik ez így elsőre. Lámpasorral odacsapni valahova, nem vicces, pedig benne van a pakliban. Az igazi rali szurkolók kint lesznek a pályákon, csak városi sétálós-nézelődős embereknek fogunk autózni a prológon. Az időjárás rendesen fel fogja adni a leckét, közel negyven fokban nehezebb dolgunk lesz, mint máskor. Fel vagyunk rá készülve, hogy egy nagyon kemény verseny áll előttünk.

 A bajnokságba bele tudsz még esetleg szólni?

– Szerintem nem igazán, hiszen nekünk kimaradt egy verseny, és túl sok szerencsénk sem volt az idén. Nem is matekoltunk rajta, egy jót szeretnénk versenyezni és célba érni. Persze nem fogunk lassan menni, ha minden oké a kocsival, mert azok nem mi vagyunk. Nyilván igyekszünk majd felvenni a többiek ritmusát. Kipróbáljuk előtte magunkat és az autót a teszten, aztán jöhet az éles bevetés. Megpróbálunk sietni, úgy, hogy közben jó hangulat legyen a kocsiban és a verseny közben végig.

Reklámpartnerünk:

Cornexim Kft., Tre-Car Plus Kft.; Extrém Sport Team Kft.; Hunova Trans Fuvarozási és Kereskedelmi Kft.; Fehértó-Trans-Snack Kft.; Szimita Trade Kft.; Gerda-Trans Kft.; Kelet Power Kft.; BRT Média Kft.; ABT Roll Kft.;Citroen Orbán OMP Autóház Kft., Medipost Kft., Ju-Fo Kft., Folkem Kft.,Malompark Bevásárlóközpont  Debrecen, Dr. Moré Viktória ügyvèd,, Cezar Tours Kft., Alfa Szerszámcentrum Kft., Szinkron Kft., Józsa Gumi, Palker Papír Kft., Linett Bútor Kft.; Márton Média Kft.; Finnszerszám E.C.; Posta Mosó

Szöveg: Tiba Anita
Fotó: Perecmicki István