Az idei szezonzáró, 48. Mecsek Rallyról fantasztikus érzésekkel távozott Jánosa Ákos és Brunekker Árpád. A srácok, amit elterveztek meg is valósították. Hogy milyen a kedvük a verseny után? Milyen le?! Baromi jó.
„Nagyon jó volt, örülöknne, hogy így zártuk az idei évet, meg hát amúgy is egy nagyon jó versenyen vagyunk túl. Sok tapasztalattal és olyan berögződéssel gyarapodtunk, ami ahhoz kell, hogy egy elsőkerekes autóval jól menjük. Az esti gyorsból is volt tanulnivalónk, de úgy gondolom mindenképpen jó az irány a fejlődésben. Ez nem arcoskodás, hiszen mindig kritikusak vagyunk magunkkal szemben, és szerencsére eljutottunk arra a szintre, amire egész évben vártunk. A kategória 3. hely, és az abszolút 7. hely a továbbiaknak sem az arcunkat fogja növelni, hanem az optimizmusunkat. A szakaszok szimpatikusak voltak, a Pirelli gumiválasztásunk kifogástalan volt, a kis Citroen jól lett beállítva vízre, és száraz aszfaltra is, úgyhogy nem igazán volt más dolgunk, mint amit Árpi megígért verseny előtt, hogy nyomjuk neki. Így a szezon végére eljutottunk arra a szintre, amit év elején elterveztünk, és nem kérdés, hogy mi jó szájízzel tettük le a lantot idén. Persze azért még koránt sincs vége az idei évnek, mert a Mikulás meg a Szilveszter soha nem kérdés. Ugye nem gondoltátok, hogy kihagyjuk….na azért.” – mondta derűlátóan Ákos.
A választás mindig nehéz, de Ákos és Árpi tudja, hogy jól döntöttek egy évvel ezelőtt. Ami bevált az a Bakó Rally Team, és velük együtt a Citroen C2R2 is, a Pirelli szintén zenész, a többi meg már rájuk volt bízva és a szerencsére. Magukhoz képest mértek mindent ebben az évben, és ha tetszik, ha nem ők elégedettek.
„Emlékeztek ugye mit mondtam a verseny előtt?! Na, pont olyan lett végül, ahogy ígértem. Nagggyon-nagggyon jó volt. Összeszedettek voltunk, sokat edzettünk a pályákon és ez meghozta a gyümölcsét. Ákos az autóval szerintem már közel 100%-os barátságot kötött, és ez meg is látszik azon, ahogy a kis méregszákot terelgeti. Talán most jutottunk el odáig, hogy az agyunk már átállt a hátsókerekesről az elsőkerekesre. Ákos reakciói arról adnak tanúbizonyságot, hogy érzi ez a srác most már a C2-t. Sőt nem csak az autót hajtotta hétvégén, hanem még engem is, úgyhogy kénytelen voltam felvenni a tempót. Semmi lazsálás. Mi az ígéretünknek eleget tettünk, mert jól éreztük magunkat végig, és sikerült a dobogón végezni. Nincs is más hátra, mint hogy végre összesítsék a pontjainkat, mert azért jó lenne úgy egyben látni végül is, hogy sikerült az idei évünk az R2-ben. Jó lenne, ha kicsit összekapnák magukat a ralival kapcsolatban az illetékesek, mert időben szeretnénk versenynaptárt látni, hogy tudjunk tervezni a következő évre. Míg ezek nincsenek egyben, addig engedelmetekkel készülünk még a Mikulás Rallyra és a szilveszteri mókára.” – zárta le a beszélgetést Árpi elégedetten.
Köszönet a támogatásért:
Stantools Kft. Szerszám és Gépkereskedés; CSMBT. Kft. Fémmegmunkálás; ASONÁJ 2003 Kft. Munka, – Tűz, – Környezet, – Védelmi Kft.; ConTruck Kft. Tengeri konténerszállítás; Meditó Kft. Játék nagykereskedelem; Global – Roll Kft. Nyomtatvány kereskedés; Kami Ker Kft. Nyomda; Kállai Group Kft. Építőipari kivitelezés; MIRA SAFETY Kft. Munka-, Tűzvédelmi Szolgáltatás, Autóalkatrész Kereskedelem; Automobile France Kft. Francia autóbontó; Magyar Agrár Kft. Professzionális ügyvitel, menedzsment, tanácsadás és szolgáltatások agrárvállalkozásoknak; MAGreen Kft. Professzionális terményvédelem
Szöveg és fotó: Tiba Anita