Határ Attila és Deák Heni számára a jó eredményekről és a kalandokról szólt a Salgó Rallye, amit részben az autójuknak, részben pedig maguknak köszönhettek. Technikai gondok ide, elsokallt kanyar oda, Attiláék ismét bebizonyították, hogy villámgyorsak, ha végre összeállna számukra egy teljes verseny, akkor bizony valódi esélyesként lehetne velük számolni a Rallye2 Bajnokság abszolút értékelésében, a célban, a végelszámolásnál. Határ Attilával beszélgettünk.
Székesfehérváron láttunk titeket utoljára, a saját autótokkal, Salgótarjánra azonban beújítottatok egy Peugeot 208 R2-t, amivel egy kicsit tesztelni is tudtatok az éles bevetés előtt. Hogyan készültetek a Salgó Rallye-ra?
A pályaismeretünk, lévén, hogy helybeliek vagyunk, az nagyjából megvolt, mindegyik pályán versenyeztem már a korábbi években. A teszt az nem most volt, hanem jóval korábban, az év elején futottunk néhány próbakört ezzel az autóval, akkor kb. 70 kilométert teljesítettünk a 208 R2-vel. Amiatt esett a választásunk erre az autóra, mert mindenképpen célba akartunk már végre érni, lehetőleg a futam végén egy jó eredménnyel, mert a saját 306-osunkkal ugyan rengeteg jó részeredményt értünk el, de sajnos rendre kiestünk, nem jutottunk el a célig. A saját autónkat egyébként javítjuk, de még nem készült el, így duplán jól jött most a 208-as.
A Superspecial szakaszon remek rajtot vettetek, a szlalomozós részen jól haladtatok.
Ott még igen, de a gyorsasági közepe táján elkezdett rakoncátlankodni a motor. A stopban le is állt, túl sok mindent nem tudtam csinálni vele, ráadásul elég nehezen indult be újra. 6 percet késtünk, ami miatt másnap egy perces büntetéssel a nyakunkban kezdtünk futni az eredmény után. A reggeli szervizben kereket cseréltünk, ám az idő rövidsége ellenére rátaláltak a szervizeseink a hiba okára. De a ceredi gyorsasági közepén kezdődött minden elölről, ismét három hengeres üzemmódba „kapcsolt” a motor, csak ekkor egy másik henger gondolta úgy, hogy szabadságot vesz ki. Aki ismeri Édesapámat és engem, az tudja jól, hogy mi nem hátrálunk meg még a legreménytelenebbnek tűnő helyzetben sem. Helyiek vagyunk, sikerült pótalkatrészt szereznünk, megjavítottuk az autót és a mezőny végére, szuperrallyeval vissza tudtunk állni, ami remek döntésnek bizonyult.
Kétségtelenül, mert egészen jó időket mentetek…
Ahol minden tökéletes volt, ott igen. Szárnyalt az autónk, abszolút időt is tudtunk autózni, csak ezt sajnos nem vették számításba sehol. Versenyhelyzetben, Cereden és Kazáron nyerhettünk volna, Sámsonházán pedig mindössze 3 tizeddel maradtunk volna le a szakaszgyőzelemről. Az utolsó körben, olyan jó időt repesztettünk Zagyvarónán, ami még az ORB mezőnyében is tisztességgel helyt állt volna. Abszolút 14. és a kétkerék meghajtásúak között az első helyre lett volna elegendő a „nagyok” között. Ezt kimagasló eredményként értékeltük. Az utolsó Sámsonházán talán jobban elkapott a hév, mint kellett volna. Ekkorra már elkoptak a gumik, miközben az eső leesett, én pedig túlvállaltam az egyik kanyart. Bukkanós volt a pálya, így elment nagyon az autónk fara. Természetesen igyekeztem korrigálni a hibát, de lesodródtunk a fűre, ahonnan visszacsapott és elég jó tempóval betolattunk a mezőre. Szerencsés volt a helyzet, mert csak kisebb oszlopokat és útjelző táblákat bontottunk le. Össze is tettük a két kezünket, mert ha szerencsétlenül leakadt volna valahol a kocsink, akkor abból borulás is lehetett volna. Visszatértünk az útra, átautóztunk Vizslásra, ahol minket már szinte korom sötét fogadott. A jobbaknál volt lámpasor, hát nálunk nem, sőt még azt sem találtam meg, hogy hol tudom felkapcsolni a távolsági fényszórót, így tompítottal teljesítettük a szakaszt. Becsületből letoltam rendesen, hogy ne az maradjon meg bennünk, hogy Sámsonházán elszálltunk. A helyismeretemnek és Heni tökéletes diktálásának köszönhetően hatodik, vagy hetedik időt autóztunk a záró gyorsaságin. Értelemszerűen versenyen kívül. Célba értünk, aminek, nagyon örültünk, de igazából nekünk már megint csak a roppant jó részeredmények jutottak, a kupák és a pontok helyett.
A Nyíregyháza Rallye-n megpróbáljátok megszépíteni az évetek végét?
Nem valószínű, jelenleg nem tervezzük azt, hogy részt veszünk az évzáró versenyen. A saját autónk nem hinném, hogy elkészül addigra, autóbérlésen pedig egyelőre nem gondolkodunk.
Mikulás, Szilveszter vagy Eger lesz a következő versenyetek?
Ezek közül valamelyik. ? A Mikulás Rallye-t már régen szerettem volna kipróbálni, igaz ahhoz autót kéne bérelnünk, mivel a saját autóm nem szívesen vinném rá a közismerten autógyilkos veszprémi murvára. Meglátjuk. Én egyelőre egyik eshetőséget sem zárom ki.
Rallye2.hu – Salánki Gábor
Köszönjük a segítséget:
Határ Motorsport, Speed Rally Team Kft, www.kutfurok.hu, Sport Lobster Line kft, Photo_csn, Tanya-Shop kft, Fun Carter Kft, Strapa Pack Kft, Molvi Trade Kft, Dr. Marcus, Fémtiszta Kft, Pet – Pack Kft, Golf Kft, Lajosházi Csaba E.V., Target Sales Group Kft, Copy n’ More Kft, Jász és Jász Kft. Egnogert Kft,
ProfitLine.hu A közérthetö pénzügyek,