Halk száguldás

Rövidre sikerült versenyt tudhatunk magunk mögött… Nem erre számítva a verseny előtt! A borsodi pályák várakozásaink szerint jobban fognak kedvezni az autónk számára, mint a szezonnyitó Eger Ralié. Miskolcra ennek jegyében csapatunk is még jobban készült.

Az átvételek, mint mindig gyorsan és gond nélkül zajlottak. Bemutattuk a lámpasorunkat, amit megjelöltek. Minden dokumentációnk rendben találtatott. Az átvétel után egy kicsit sietősebbre kellett venni a tempókat, mivel időre kellett betenni az autót a salakpályán kialakított rajtvárakozóba.

A prológon kihasználva a lehetőséget, nem Imi diktálta a bal kanyarokat. Egy kedves szponzorunk fiát tudtuk, megautóztatni. Úgy gondolom sikerült maradandó élményt nyújtani számára, utólag is reméljük tetszett neki a salakos száguldás!

Másnap reggel korán kezdődött a nap, hiszen a rendezők már reggel 6 órakor elrajtoltatták az első kocsit a szervizparkból.

Mi is korán nekivágtunk, hiszen az egri szereplésünknek köszönhetően az előkelő 37-es rajtszámunkkal a mezőny első felében tudtunk neki vágni a délelőtti „első napnak”.

Az első Lyukóbánya – Parasznya gyors rajtjához közeledve próbáltuk a kerekeinket megfelelően megmelegíteni. A startban csak egyetlen dologra koncentráltunk, az órára.

A rajtot követő 3. kanyar után, a hangosításunkban fellépő problémák miatt már a következő kanyart nem tudtuk megfelelően teljesíteni, így sajnálatosan az út szélén találtuk magunkat, vagyis inkább az út mellett található kisebb szakadékban.

A sebességünket jól mutatta, hogy 5. fokozatban érkeztünk a kanyarba, amit a többi versenyzőtársunk, mint utólag kiderült 2. fokozatban teljesített.

Szerencsére a versenyzőpárosunk egyik tagjának sem lett komolyabb fizikális sérülése, néhány véraláfutástól eltekintve. Az autónk viszont rosszabbul járt, maradandó sérüléseket szenvedett.

Köszönetet kell mondanunk zolegnek – www.rallyfanatic.hu, aki éppen a szakasz azon részén fotózott, ahol sikerült elhagynunk az aszfaltot. Köszönjük szakszerű segítségét!

Az autót csak a verseny után tudtuk visszarakni az útra, némi segítséggel, ami egy „autómentő-angyalaként” érkezett.
A C2R2 inkább látványos sérüléseket szenvedett, de sem, a bukócső sem a futómű nem szenvedett maradandó károsodást. E mellett sem biztos, hogy rajthoz tudunk vele állni a következő bajnoki futamon, hiszen a karosszéria helyreállítása nem tudjuk mennyi időt fog igénybe venni, de bízunk a szerviz csapat eddig is áldásos munkájában.

Ha minden kötél szakad, akkor leporoljuk a tavalyi autónkat és megpróbáljuk egy kicsi változtatással A-s autónak átalakítani, hogy az A/6 kategóriában el tudjunk vele indulni.

A szponzoraink és a szervizcsapat azon van és lesz, hogy a kis méregzsákot küldhessük csatasorba a következő futamon – Hell Energy Drink Salgó-Gemer Rali – , hiszen ezzel az autóval adtuk le a nevezésünket is a versenyre.

Találkozunk a következő futamon!