Kassa Jánosáéknak „abszolút” elúszott

A pontok menthetetlen gyűjtője Jánosa Ákos és Brunnekker Árpi, akik most nemhogy pontot nem kaptak, de úgy néz ki, megvan az a verseny, amit szó szerint elminuszoltak idén. Egy igen rövid futam van a fiúk mögött, ugyanis az első gyors első pár kanyarja után kicsit sok volt a tempó, és felborultak. Ez megesik, ha valaki feszegeti azokat a bizonyos határokat. De nem keseregtek, csak annyit mondtak, hogy „Pécsen is megyünk.”

 

„Röviden annyi történt, hogy én mentem… meg siettem, és nem jött össze. Nincs mit magyarázni ezen. – mondja nevetve most is Ákos. Azért mentünk Kassára, hogy az abszolútban meg tudjuk tartani a helyünket, és ahhoz kicsit sietni kellett. Én azt gondolom, hogy jól mentünk addig, amíg azt a kanyart el nem rontottam. Ennyi. Ami viszont biztos, az az, hogy jövőre újra megpróbálom Kassát, mert amíg nem csináljuk meg, addig úgy sem nyugszom. Már kétszer nem jött össze a szlovák versenyzés, na, majd harmadjára. Ha visszapörgethetném az időt, csak egy változtatás lenne, semmi több, hogy abban a kanyarban picit visszább vennék a sebességből, és akkor nem lett volna semmi baj. A tükröt is megpiszkáltam kicsit, de nem azzal volt a gond. Tartottam tőle, hogy leesik, mint Egerben, és igaz, hogy odanyúltam, de szerintem köze nincs az eséshez. Itt a tempó volt sok és kész. Pályabejáráson bediktáltam, hogy az a kanyar egy ötödikes, de az felhordásosan nem ötödikes. Így is óriási mentést csináltam, mert nagyobbat is eshettünk volna. A mínuszos verseny számunkra el is dőlt ezzel. Menet közben sokat romlott amúgy az aszfalt minősége, ahogy láttuk ott a pálya széléről, ami kicsit furcsa talán. A másik, ami gáz volt, hogy amikor kiestünk a sportbíró nem tudott angolul, nincs nála telefon, rádió, és kézzel-lábbal kell elmagyarázni, hogy rossz helyen áll az autó, ez nonszensz. Rettenetes volt. De ez már a múlt. Most már csak az kellene, hogy lehetőség szerint Pécs jól sikerüljön. Nagyon nem akarok majd ott sem visszább venni, de jobban fogok hallgatni az eszemre.” – mesélte a Kassa Rallyn történteket Ákos.

„Szerintem nagyon jól fel voltunk készülve a Kassa Rallyra, és amúgy meg, ha lehetne, bármikor visszamennék befejezni. Ott abból a kanyarból folytatni… akár már holnap. A versenyen történteket, csak egy icipici malőrnek hívnám, ami egyáltalán nem vet vissza minket abszolút, hanem még nagyobb erőt ad. Kicsit kavicsosabb volt már a pálya, mint gondoltuk, és a sebesség ilyenkor „Nagy Úr”. Magyarázkodhatnánk, de nincs értelme, mivel azért mentünk gyorsan, hogy jók legyünk az abszolútban. Annak, aki az első háromban benne kíván lenni, annak márpedig nyomnia kell. Mi is ezt tettük, csak most nem adta ki. Amúgy hangulatilag meg mindenhogy nagyon rá voltunk a versenyre pörögve. Jövőre ismét nekifeszülünk a kassai szakaszoknak, és tutira befejezzük a futamot. Ez is egyfajta tapasztalatgyűjtés volt, de jobban örültünk volna azért, ha célba érünk. Sebaj… majd Pécsre újra szép lesz a kisautó, és csatázhatunk még az abszolút helyekért.” – mondta Árpi jókedvűen.

Reklámpartnereink:

MAGreen Kft. – Professzionális terményvédelem; CSMBT. Kft. Fémmegmunkálás; Medito Kft. – Játék nagykereskedelem; ASONÁJ 2003 Kft. Munka, – Tűz, – Környezet, – Védelmi Kft.; Alga ’93 Kft. – Vas, színesfém hulladék felvásárlás; Global Roll Kft. – LFP, Plotter papírok, médiák tekercsben; ConTruck Kft. Tengeri konténerszállítás; Kamiker Kft. Nyomda; Kállai Group Kft. – Építőipari kivitelezés; MIRA SAFETY Kft. Munka-, Tűzvédelmi Szolgáltatás, Autóalkatrész Kereskedelem;  Automobile France Kft. Francia autóbontó; Cafe del Mar – Automata szolárium; HK Trans Kft,; V-System Tam – Informatika; SRT – Speed Rally Team; ECS HUNGARY KFT – Építőipari kivitelezés;

Szöveg: Tiba Anita
Fotó: Máté Zsolt