Elégedetten távoztak Cséplőék Kassáról

A Cséplő Balázs – Cséplő Attila testvérpáros idén másodjára haladhatott át a céldobogón, viszont az Országos Rally2 Bajnokságban most szerezték meg első két kupájukat. Tehát a Cséplő Rally Team számára szerencsét hozott a Citroen C2R2 a 41. Kassa Rallyn.

Az arcotok a Citroenben ülve azt árulta el, hogy tetszett a kocsi, még így is, hogy óvatosan bekezdtetek és ezt tartottátok a végéig. Biztonsági autózásnak szántátok az első ismerkedős Kassa Rallyt?

– A legfontosabb célunk az volt, hogy sikeresen befejezzük a versenyt, és igen azért a biztonságra is mentünk valahol. Sajnos az első gyorsaságin az átbeszélőnk hibájából nem hallottam egy jobbos kanyart ezért elrongyoltam egyenesen, majd a megfordulást követően közel fél perc volt mire megtaláltuk a váltón az első fokozatot. E nélkül mondjuk meglettünk volna. A Citroen C2R2 természetesen nagyon tetszett, egy komolyan felkészített autót kaptunk a Bakó Rally Team-től és ezúton szeretnénk nekik ezt még egyszer megköszönni.

Kicsit fáradtan, de annál kitartóbban írtátok az itinert, és róttátok a km-eket. Ha osztályozni kellene a hétvégét 1-5-ig hányast adnátok úgy összességében?

– Minden versenyzőnek megvannak a saját félelmei, nekem ezek közül az egyik, amikor elveszem a gázt vagy akár rá is fékezek egy olyan kanyarban, ami ezt egyébként nem indokolja. Ezt olyankor az Attila és én is rögtön észrevesszük, motyogunk valamit az orrunk alatt (általában nem virágnyelven), majd reménykedünk, hogy ez volt már az utolsó ezen a gyorsaságin. Sok kanyart nagyon jól írtunk fel, voltak azonban, amiket nem sikerült és ezekért sajnos az ember gyakran drága árat fizet a stopperrel vívott harcban. Ha pontozni kéne magunkat, akkor talán egy 4 pontot adnék, azért mert a pályákat összességében nem sikerült most olyan jól felírni, viszont a változó körülményekhez (gondolok itt kavicsfelhordásra) elég gyorsan alkalmazkodtunk, és ahogy kezdtük megszokni az autót, körről-körre lépkedtünk felfelé az abszolút helyezésben. Lehetett volna még igazán több gyorsasági, kíváncsi vagyok hol kezdtünk volna el stagnálni a ranglistán és persze arra, hogy hányadik körre lett volna minden kijavítva az itinerben 😀

Van valami, amit most így a futam végén, kicsit lenyugodva, megemésztve a történteket másképp csinálnátok?

– Megpróbálnánk egy kicsit jobban felírni a pályát, és egy-két helyen egy pár száz fordulattal tovább pörgettem volna a C2-t két váltás közt. Illetve hogy visszaintek mindenkinek, akinek nem intettem, csak hát ugye elég két kezes munka volt a kis méregzsák elvezetése ezen a 80%-ban minősíthetetlen aszfalton.

Kassa Rally…A6-os kategória 3.hely. Ez remek így elsőre nem?

– Nem leszek maximalista. A fent felsorolt problémák ellenére én azért úgy gondolom, hogy elsőre elég tisztességesen eltaláltunk a kis C2-vel. Így, hogy az első kilométereinket tettünk egy szekvenciális váltós gyári versenyautóban, azt gondolom, hogy ezt számításba véve nagyon szép ez a 3. hely. Az a része pedig kimondottan nagy öröm, hogy megszereztük az első két kupánkat az Országos Rally2 Bajnokságban és idén Eger után újra áthaladhattunk a céldobogón.

Lesz még a Cséplő testvérek és a Citroen C2R2 között máskor is “randi”?

– Nem tartom kizártnak, de most számunkra az a legfontosabb, hogy elkészüljön a nagy művünk a fehér 106-os Peugeot, ami már lassabban készül, mint a Luca széke és most első körben azzal szeretnénk megszorongatni mindenkit J

Ja…. és majdnem elfelejtettem. Anyukád megtalálta a mosógépen a megfelelő programot az “olajmentes versenyruházathoz”?

– Nehezen, de megtalálta igen. J Viccet félre téve könnyebb volt így a versenyre figyelni, hogy a szervizparkban csak a finom szendvicsek és a kávé elfogyasztására kellett koncentrálnunk. A tankoló zónában meg is kérdeztem az Attilától, hogy „mi most akkor csak ülünk itt az autóban?”. Köszönjük még egyszer a Bakó Rally Team nagyszerű munkáját.

Szöveg: Tiba Anita
Fotó: Peremicki István