Augusztusban két futam lesz két héten belül, ezért a Jánosa Ákos – Brunekker Árpi kettős fontolóra vette, hogy hol induljanak, és a Baranya Kupa 2015 mellett tették le a voksot. Szeretik ezeket a gyorsokat, és még mindig arra törekednek, hogy bebiztosítsák jelenlegi helyüket a bajnokságban.
„Ismét Árpi fogja diktálni a tempót a J1-ből, és ha tetszik, ha nem, még mindig arra fektetem a hangsúlyt, hogy ugyanolyan jó eredményt érjünk el, mint az eddigi versenyeken. Ebből nem szeretnék lejjebb adni, mert még mindig kellenek azok a fránya pontok. Hétvégéig még összeülünk egy kis meetingre Attilával és Árpival hármasban, és magunkba szívjuk az elméleti tudást. A gyorsokat ismerjük, itt már csak azon múlik nagyjából minden, hogy mennyire tudjuk kivitelezni az eddigi tapasztalatokat. Jó kis szakaszok, lehet haladni, csak meg kell találni a megfelelő tempót, és a frankó kis íveket. Az időjárás, ami közbeszólhat, de bízunk benne, hogy nem fog. Kevés pontra van már szükség, hogy azt mondjuk, ez megvan, de egyértelmű, hogy nem a minimum pontra gyúrunk, hanem a maximumra. A teszten most nem szándékozunk menni, mert aszfalton azért már mentünk eleget, de leginkább az elfoglaltságunk nem engedi, hogy ott még haladhassunk pár km-t. A pályabejáráson majd szemünk a pályán lesz, és másnap pedig adjad neki. Remélem a dobogó valamelyik foka ismét a miénk lesz.” – latolgatta az esélyeiket Ákos.
Igazából a srácok már meglennének pontilag, de sajnos a múltkori veszprémi futamon nem járt nekik az utolsó szakaszra a Power Stage pont, mert ketten maradtak a hétből a verseny végére a kategóriából. Most újra nekirugaszkodnak és megvívják a pontok csatáját.
„A múltkori futamon nem én indultam Ákossal, de most újra visszafogadott az autóba, és örömmel megyek Komlóra. – viccelődött Ápppi. Szerencsére idén már nem azt kell nyilatkoznunk, hogy ismeretlenek a pályák, mert azért mögöttünk van egy tanulóév. Úgyhogy most figyelj: Ismerjük a pályákat, képzeld el. Sőt van olyan rész, amit nagyjából el tudnék mondani fejből… de ez nem jelenti azt, hogy ellazsáljuk a pályabejárást, a francokat. Ott kell lenni fejben, mert miénknek akarjuk tudni a futam végén a legjobb eredményt. Ákos pedig ahogy ismerem nem fog engedni az elképzeléseiből, és én pedig vele tartok. Szűken úgy számoltunk, hogy kettő pont kell még nekünk… ami kérlek szépen annyit jelent, hogy nem kisebb a kockázat, mint hogy tizenhárom pontért fogunk menni. Igazából a lényeg nagyjából ennyi.” – ecsetelte Árpi a komlói terveket.
Reklámpartnereink:
MAGreen Kft. – Professzionális terményvédelem; CSMBT. Kft. Fémmegmunkálás; Medito Kft. – Játék nagykereskedelem; ASONÁJ 2003 Kft. Munka, – Tűz, – Környezet, – Védelmi Kft.; Alga ’93 Kft. – Vas, színesfém hulladék felvásárlás; Global Roll Kft. – LFP, Plotter papírok, médiák tekercsben; ConTruck Kft. Tengeri konténerszállítás; Kamiker Kft. Nyomda; Kállai Group Kft. – Építőipari kivitelezés; MIRA SAFETY Kft. Munka-, Tűzvédelmi Szolgáltatás, Autóalkatrész Kereskedelem; Automobile France Kft. Francia autóbontó; Cafe del Mar – Automata szolárium; HK Trans Kft,; V-System Tam – Informatika; SRT – Speed Rally Team;
Szöveg: Tiba Anita
Fotó: Rally Feeling