Beárnyékolta a hangulatukat a végeredmény

A szombathelyi futam egyáltalán nem úgy végződött Hibján József és Szurovcsák István számára, mint ahogy azt verseny közben az időeredményeik mutatták. Hiába érezték jól magukat, ha nem a valós végeredményükkel térhettek haza.

 

Hogy tetszett a Szombathelyi futam?

– Alapjában véve egy nagyon jó verseny volt, ha a gyorsasági szakaszokat nézzük. Ezek a Szombathely és Bükfürdő környéki pályák élvezhetőek. A Citroenben és a csapatban a hangulat átlagon felülire sikerült. Ezekkel minden oké volt. Kimondhatjuk, hogy igen kedvező verseny lett volna számunkra, de nem minden úgy sült el, ahogy terveztük.

Kapiskáljátok már az autó határait?

– Testhezálló futam volt, ahol kezdtünk már közelebb kerülni a C2-höz és jó időket tudtunk autózni. Ahhoz képest, hogy még csak másodjára mentünk murván vele, azt tapasztaltuk, hogy oda fogunk tudni férkőzni a dobogóhoz. Egész jól oda is tettük magunkat, hogy elégedetten távozhassunk majd és pontokkal gazdagodhassunk, de ismét közbeszóltak az égiek… vagyis nem ők! A valós eredményeinkkel meg lettünk volna elégedve, ami a kategória második hely lett volna, nem pedig a negyedik. Így igen, csalódottan kellett távoznunk a Szombathely Raliról.

Mi okozta a csalódásotokat?

–  Egy sajnálatos baleset történt az előttünk rajtoló 207-es rajtszámú versenyautóval, ami miatt megállni kényszerültünk. Ki is szálltunk a versenyautóból, hogy segítséget nyújtsunk a Kolencsik Balázs – Kemény Zsolt párosnak. Nagyon sok időt töltöttünk a pályán, de bíztunk benne, hogy a jóváírt idő a valóságot fogja tükrözni, de sajnos nem így történt. Rosszabb időt kaptunk, mint amit addig mentünk és ezzel elúszott a kategória második helyünk, negyedikek lettünk.

Hol láthatjuk legközelebb a párosotokat?

– Veszprém Rali, 2016. június. 10-12.

 Reklámpartnerünk:

Tre-Car Plus Kft.; Extrém Sport Team Kft.; Hunova Trans Fuvarozási és Kereskedelmi Kft.; Fehértó-Trans-Snack Kft.; Szimita Trade Kft.; Gerda-Trans Kft.; Kelet Power Kft.; Veres Mihály e.v.; BRT Média Kft.

Szöveg: Tiba Anita
Fotó: Rally Feeling