Öt év után ismét bajnoki címet szerzett Hibján József és Szurovcsák István. Szerettek volna idén jó helyen végezni, de nem gondolták, hogy ennyire előkelő hely jut nekik idén az A6-os csoportban.
Gondoltátok év elején, hogy bajnok lesztek?
– Úgy voltunk vele, hogy idén ismerkedjünk meg jobban a Citroennel, de igazából nem mondhatom teljesen a kezdetektől tudatosnak a bajnoki címre való hajtást. Természetesen menet közben láttuk, hogy akár esélyesek is lehetünk, hogy valahol az elejében végezzünk, és akkor már jobban a szemünk előtt lebegett a bajnoki cím. Nagyon boldogak vagyunk, hogy ilyen jól tudtuk zárni az idei rali szezonunkat. Utoljára 2011-ben a Fiestával ORB-ben sikerült hasonló eredményt elérnünk az N3-as géposztályban, és azóta nem is versenyeztünk egy teljes évet. Ezért is fantasztikus érzés, hogy öt teljes év után ismét sikerült bajnoki címet szereznünk. Talán azért érezzük most ilyen jól magunkat, mert úgy voltunk vele, hogy akárhogy is alakul egy jó évet tudunk majd magunk mögött, mert versenyezhettünk végig.
Mennyire kedveltétek meg a kis franciát?
– Gyorsan ment az autóval való ismerkedés, mert ez egy nagyon jó kis autó. Ezt szerintünk nagyon kitalálták, igazi vérbeli versenyautó. Mondhatjuk, hogy erre született. Mivel hamar összebarátkoztunk vele, és túl sok problémánk sem adódott, hamar kedvenc lett. Az, hogy sikerült első helyen végeznünk vele, még jobban belopta a szívűnkbe magát. Nem mondjuk, hogy töviről-hegyire ismerjük minden porcikáját, de eléggé összenőttünk. Van még benne és bennünk is jócskán, amit jövőre megpróbálunk felszínre hozni ismét.
Mi kell szerintetek ahhoz, hogy hasonló évet zárjon valaki?
– Mi Ózdon és talán a többi futamon is, ahol tudtunk erősen benyitottunk, majd amikor elég előnyt szereztünk kicsit visszább vettünk, és próbáltuk beosztani a kocsit. Még így is voltak becsúszásaink, mert kockáztattam, de aztán szépen lassan csak sikerült visszafogni magamat. Mi egész évben jól éreztük magunkat és élveztük a versenyzést. Semmiképpen nem akartunk rágörcsölni arra, hogy hányadik helyen végzünk majd. Ugyanígy örülnénk egy második vagy harmadik helynek is, mert régen mentünk egy komplett szezont. Öt év után ismét bajnoknak lenni, tényleg jó érzés. Ami még a jó pilóta, jó navigátor, jó kocsi kombóhoz elengedhetetlen, az a háttér. Ezért ezúton szeretnék köszönetet mondani a csapatnak, a Bakó Rally Teamnek, mert nélkülük nem sikerült volna. Mindig kell, hogy egy olyan team álljon az ember mögött, akik a versenyzőkért és az ő sikerükért dolgoznak egész évben. Illetve hálásak vagyunk a partnerek részéről, hogy bizalmat adtak nekünk.
Mik a további tervek?
– Megmondom őszintén, hogy mi már most elkezdtük tervezni a következő évet. Rengeteg dolog kavarog ilyenkor az ember fejében, mert ha már így alakult azon leszünk, hogy megvédjük jövőre a bajnoki címet. De addig még ezer teendő van. Idén még versenyzünk egyet a Szilveszter Ralin, aztán kicsi szünet után jövőre szeretnénk újra csatasorba állni.
Reklámpartnerünk:
Cornexim Kft., Tre-Car Plus Kft.; Extrém Sport Team Kft.; Hunova Trans Fuvarozási és Kereskedelmi Kft.; Fehértó-Trans-Snack Kft.; Szimita Trade Kft.; Gerda-Trans Kft.; Kelet Power Kft.; BRT Média Kft.; ABT Roll Kft.;Citroen Orbán OMP Autóház Kft., Medipost Kft., Ju-Fo Kft., Folkem Kft., Malompark Bevásárlóközpont Debrecen, Dr. Moré Viktória ügyvèd,, Cezar Tours Kft., Alfa Szerszámcentrum Kft., Szinkron Kft., Józsa Gumi, Palker Papír Kft., Linett Bútor Kft.; Márton Média Kft.; Finnszerszám E.C.; Posta Mosó
Szöveg: Tiba Anita