Jánosa Ákos és Brunekker Árpád valamilyen szinten ismeri a Salgó Rali pályáit, de tisztában vannak azzal, hogy izgalmas hétvége áll előttük. Egy dolgot tudnak csak biztosra, hogy nem adják fel a harcot.
„Az előttünk álló Salgó Rali újnak semmiképpen nem mondható, maximum annyi, hogy mindkét irányban versenyezni fogunk rajta. A Cered-Zagyvaróna egy jó gyors, de jobban tetszett, mikor még nem aszfaltozták le. Így is jó, csak akkor kicsit dobálósabb volt. A Vizslás-Salgótarján közepe lehet trükkös, de ez inkább egy tempósabb gyorsasági. Meglátjuk mi lesz belőle. Vannak azért olyan részek, ahol rendesen át kell majd nyomni, mert ha nem fékezel időben, akkor jön a baj. Ezekre majd oda kell figyelni. Kicsit elmolyol az ember és ott van vége a versenynek. Na, ez az, amit mi nem szeretnénk. Nem engedhetjük meg magunknak a káoszt. Ott kell lenni mentálisan és testileg is, mert eddig egyáltalán nem úgy alakult az évünk, ahogy szerettük volna. Az egri eltiltás miatt nekem másokkal ellentétben most három versenyt kell majd nulláznom, ami annyira nem jó érzés. Már csak két verseny van hátra, ami még bárhogy alakulhat, de jelenleg nem vagyok elájulva az eddigi eredményeinktől. Szerettem volna idén is bajnok lenni, és még nem is engedem el. A végsőkig küzdeni fogok, mert tényleg bármi megtörténhet. Én beleteszem, amit tudok… a többi meg olyan, mint a valószínűségszámítás… tudod, a véletlen matematikája adja a reményt most számomra. De ki tudja, egyszer nekünk is lehet szerencsénk. Sokan leszünk, és izgalmasan alakul a szezon vége az biztos” – mondta Ákos bizakodva.
„Én már nagyon várom. Jó kis verseny lesz, mert jó gyorsokról beszélünk. Valószínűleg hátrányban leszünk azokkal szemben, akik sprint versenyeken mennek évi kettőt ezen oda-vissza, de annál érdekesebb lesz. Ők biztos, hogy kívülről-belülről, elölről-hátulról ismerik a pályákat. A lehető legjobban fogunk menni, legalábbis ez a terv. Rengetegen leszünk a kategóriában, ami nem is baj. Így jó küzdeni. Vannak ügyes pilóták köztük, de nekünk csak a saját dolgunkra kell majd koncentrálni. Most is ugyanaz a célunk, mint mindig, hogy a dobogó legfelső fokára állhassunk. Lehet, hogy már nagyon a vége felé járunk a bajnokságnak, de mivel technikai sportról van szó, nem hülyeség azt mondani, hogy bármire megvan az esélye bárkinek. Két verseny alatt is annyi minden történhet. Mondjuk, nem a véletlenre szeretnénk alapozni az idei évet, mert azok nem mi vagyunk. Inkább küzdünk az utolsó percig, és dőljön el úgy, kik a legjobbak. Felesleges ezen előre stresszelni, oda kell állni és becsületesen véghezvinni, amit eltervezett az ember. Nem lesz egyszerű móka, de hát eddig sem volt az. Élvezetes pályák lesznek, ahol nem szabad többet nullázni” – jelentette ki Árpi.
Reklámpartnereink:
MAGreen Kft. – Professzionális terményvédelem; CSMBT. Kft. Fémmegmunkálás; Medito Kft. – Játék nagykereskedelem; ASONÁJ 2003 Kft. Munka, – Tűz, – Környezet, – Védelmi Kft.; Alga ’93 Kft. – Vas, színesfém hulladék felvásárlás; Global Roll Kft. – LFP, Plotter papírok, médiák tekercsben; ConTruck Kft. Tengeri konténerszállítás; Kamiker Kft. Nyomda; MIRA SAFETY Kft. Munka-, Tűzvédelmi Szolgáltatás, Autóalkatrész Kereskedelem; Automobile France Kft. Francia autóbontó; HK Trans Kft- Ömlesztett áruszállítás,; V-System Tam – Informatika; TÉTÉNY – KER – Épületgépészet, HSC Motor Kft – Gépberendezések, ECS HUNGARY KFT – Amalidó Bánka Transport – Közúti árufuvarozás; Mazzini Csomagolástechnika; Via-Nortonia Kft.; Branko Pénzügyi és Számviteli Kft.; Soft Consulting Hungary Zrt. – BaBér bérügyviteli programrendszer; Várkörnyéke Kft. – Építőipari kivitelezés; Artiger Kft. – Töltőállomás üzemeltetés; Gyopár 2000 Kft. – Fémmegmunkálás
Szöveg: Tiba Anita
Fotó: Peremicki István