Kupákkal zárták az évet

A Szilveszter Rali méltó évzáró futam volt Drávucz Olivér és Apkó Andris számára, hiszen utoljára a Miskolc Ralin ültek versenyautóban. Igaz az első napon hátrányba kerültek, de végül megszerezték a H/7-es kategória 2. és az R2-es autók közti 3. helyért járó kupákat.

Mikor dőlt el, hogy startoltok a Szilveszter Ralin?

– Mivel idén csak két versenyen sikerült indulnunk, úgy gondoltuk jó lenne menni a szilveszteri futamon. Az utolsó pillanatban kezdtük érezni egyre inkább a motivációt, hogy jó lenne rajthoz állni. Életem negyedik szilveszteri versenye volt, ahol már többször voltam második, és revansot próbáltunk venni. Most is második helyen sikerült végeznünk.

Szerettél volna még előrébb kerülni?

– Igen. De senkit sem hibáztathatok, és nem is akarok, hiszen sem a technikával, sem a csapattal nem volt gond most sem. Én vétettem az első gyorsaságin többször is, de nagyon jó érzés volt felülkerekedni a hibákon és másnap kipihenten újult erővel ismét csatába menni Andrissal.

Milyen volt a Peugeot után beülni egy Citroen C2R2 Max-ba?

– Én mindig azt vallottam, hogy egy ilyen kis autóval meg lehet verni a Zsigulikat. De ez a verseny nem teljesen mérvadó, mert nem Zsigulis pályák voltak. Bár a ring külső az igen. Akik a Rali2 elejében autóznak, mint Vizelli és Szauer, az azért van, mert ők képesek kihozni a kocsiból a 110%-ot. Nehéz lépést tartani velük, de nem lehetetlen. Én ugye egy Citroen Max-szal mentem, amiben jelenleg nem Max komputer volt, tehát nem volt maximumra felhúzva az autó, mégis sikerült odaérni vele.  A versenyen próbáltam feszegetni a határaimat, de akadt, ahol csak egy mp-et bírtam javulni, az előző időmhöz. A technikában még bőven van, de sokat kell menni vele, hogy majd ki bírjam autózni a 100%-ot.

Ez az évzárás megfelel számodra?

– A jövőre nézve mindenképpen pozitív, ugyanis idén csak két futamon mentünk, Egerben és Miskolcon. Én szenzációsnak tartom, hogy ezek tekintetében így tudtunk versenyezni a kocsival. Eredményorientált vagyok, de még így is azt mondom, hogy nagyon örülünk, hogy a H/7-es kategóriában 2., illetve az R2-es autók között a 3. helyen végeztünk. Meglepődve és megtisztelve éreztük magunkat, mikor felhívott a Zagyva Lali, hogy gratuláljon nekünk. Nagyon jó csatát vívtunk vele, és sajnáljuk, hogy olyan szerencsétlenül alakult a versenyük, hogy be kellett tolni a kocsit az egyik gyorson, mikor leállt, mert ott azonnal bent hagytak két kemény percet, a mi 40 mp-es megforgásunkkal szemben. Mindent összefoglalva jó kis verseny volt, és szeretnék mindenkinek gratulálni, aki célba ért.

Reklámpartnerek:

Drávucz István; Menedzser Praxis; Medipost Kft.; BRT Média Kft.; Móré Viktória – ügyvéd; OMP Autóház Kft.; Folkem Kft.; Posta Mosó Debrecen

Szöveg: Tiba Anita
Fotó: Máté Zsolt