Öröm és boldogság kerítette hatalmába a Jánosa Ákos – Brunekker Árpád párost, akik elsődlegesen azt emelték ki a hétvégével kapcsolatban, hogy végre karcmentesen értek célba. Ezen nem csodálkozunk a Bükfürdőt követően, csak annyit tehetünk, hogy velük együtt örülünk a sikerüknek.
Az elejét elspóroltad a versenynek, és kicsit visszább vettél a tempóból. Akkor mégis volt egy kis félsz az elején?
– Volt. Nincs mit szépíteni a dolgon, az első körben óvatoskodás volt, de aztán megnyomtuk, és pont akkor jöttünk bele a versenyzésbe, amikor már vége lett. Amennyiben értékelnünk kellene a hétvégi teljesítményünket, akkor egy négyest azért mindenképpen adnánk magunknak. Sajnos ki kellett autózni a múltkori esést, de megcsináltuk. Nem gondoltam, hogy ennyire bennem lesz még Bükfürdő. Erre még az is rátett, hogy a fék szórakozott velünk kicsit az első gyorson, amivel végül semmi probléma nem volt már később, magától meggyógyult. Az első gyors után, ami nem is tetszett annyira, egyre jobban tudtunk menni, és újra érezni kezdtük a kis Citroent, mint ahogy terveztük. A harmadikon már nagyon jól belejöttünk, és hát nem akkor lett vége a versenynek, amikor még számunkra csak elkezdődött?!
Mennyire tetszettek a pályák nektek?
– A pályabejárást követően én úgy gondoltam, hogy annyira nem tetszenek a gyorsok, de velem ellentétben Árpinak már akkor is bejöttek. Aztán reggel meg mikor elrajtoltunk, akkor kicsi spór, és a harmadikon már úgy éreztük, hogy basszus ez jó. Megy ez. Akkor már úszott, mászkált az autó, úgy ahogy kell, és tökéletes volt minden.
Mindketten izgatottan vártátok már, hogy elérkezzen az idő és elrajtoljatok. Milyen szájízzel távoztatok akkor Székesfehérvárról?
– Mindketten elégedettek vagyunk. Tetszettek a pályák. Leküzdtük a félelmeinket, amik még bennünk voltak. Szép lett a design is az autón. Úgy ahogy volt tényleg felülmúltuk az elvárásainkat. Célba értünk, és azért hozzá tenném a bűvös szót: „karcmentesen” …ugye érted miről beszélek – nevetett Ákos. Valamint az, hogy ismét dobogóra állhattunk, fantasztikus érzéssel tölt el minket.
Veszprém a következő futam. Tervezitek-e az újabb kupa begyűjtését?
– Nagyon szeretnénk menni Veszprémben, erre az elhatározásra jutottunk közösen. Még mindig arra törekszünk, hogy szokjuk a murván való versenyzést, úgyhogy egyértelmű, hogy ott a helyünk. Viszont nem az időt fogjuk nézni, hanem leginkább azt, hogy érezzük a murvát mostmár, hogy túl vagyunk egy rossz és egy jó élményen. De ha rajtunk múlna, mi már most mennénk Veszprémbe, míg bennünk van a „bugi”.
Köszönet a támogatásért:
Stantools Kft. Szerszám és Gépkereskedés; CSMBT. Kft. Fémmegmunkálás; ASONÁJ 2003 Kft. Munka, – Tűz, – Környezet, – Védelmi Kft.; ConTruck Kft. Tengeri konténerszállítás; Meditó Kft. Játék nagykereskedelem; Global – Roll Kft. Nyomtatvány kereskedés; Kami Ker Kft. Nyomda; Kállai Group Kft. Építőipari kivitelezés; MIRA SAFETY Kft. Munka-, Tűzvédelmi Szolgáltatás, Autóalkatrész Kereskedelem; Automobile France Kft. Francia autóbontó;
Szöveg: Tiba Anita
Fotó: Peremicki István