Kiskunlacháza után, és Szombathely Rally előtt áll a Bakó Rally Team. A nem kis távolságra lévő idei első murva futamára készül a csapat, ahol teszteléssel kezdenek csütörtökön. Ezt követően átvételek, pályabejárás, és szombaton kezdődhet a hajrá az ORB versenyzőiknek, vasárnap pedig a Rally2 párosoknak is. Bakó Laci csapatvezetővel beszélgettem az elmúlt, és az előttük álló hétvégéről.
Kiskunlacházán voltatok tesztelni az egyik C2-vel, illetve két ifjoncotok, Geri és Öcsi kapott lehetőséget, hogy megmutassák tudásukat a Korda Racing Suzukijával. Hogy sikerült?
– Véleményem szerint minden úgy alakult, ahogy terveztük. A Citroen C2R2-vel a Prígyeni „Tiszák” Peti ment, aki nagyon szépen terelgette az autót annak ellenére, hogy először ült benne. Három típust ismerek versenyzők közül. Az első, aki mindegy milyen versenyautóba ül, bármelyiket tudja kezelni azonnal. A második típus, aki először belül, és próbál ráhangolódni, majd futamról-futamra egyre szebben kezeli a verdát, és folyamatos a fejlődés. Illetve van a harmadik típus, ami a legveszedelmesebb. Na, ők azok, akik bármilyen versenyautóba ülhetnek, mert ha nem úgy mennek, mint szerették volna, akkor az egy „szar” autó, pedig csak háttal ülnek benne. Ennyi. Szerencsénk van, mert a harmadik típus már csak a múlté számunkra, és a jövőben sem tervezünk velük. Visszatérve kérdésedre, két harmadik helyért járó kupát kapott a Tiszák, akinek nagyon tetszett az Citroen, illetve Geri kategória második, Öcsi pedig a harmadik helyen végzett a Suzukival. Mindenkinek gratulálunk, valamint ezúton szeretnénk megköszönni a Suzukit a Korda Racingnek, a saját és a srácok nevében is, hogy élhettünk a kipróbálási lehetőséggel.
Van egy kis változás a csapat összetételében. Ez minek köszönhető?
– A csapatban nincs változás, inkább csak abban, hogy ha az egyik párosunk egyéb elfoglaltság miatt lemondja valamelyik futamot, akkor mehetnek az autóval mások. Szerencsére helyettük mindig akadnak jelentkezők, és vannak olyanok is, akik lecsúszhatnak egy ilyen lehetőségről. Most is valami ilyesmi alakult ki. Mert a Gyuriczky – Böröczi kettős ezen a versenyen nem tud részt venni, és felszabadult egy autó. Viszont akkor még Mixiék nem tudták mi legyen, és hát közben a Hibján Józsi rámondta az áment, hogy ő viszont tudja, hogy menne. Szóval ennyi történt, semmi egyéb. A kombinátorok és mesemondók megnyugtatására mondanám csak ezt is. És akkor lássunk, hogy is leszünk. Lesz két ORB párosunk, a Schuck – Gonda, és a Varga Doki a Super 1600-os C2-vel, aztán a másik kettő pedig Rally2, és ők a Jánosa – Brunekker, és a Hibján – Szurovcsák kettős. A negyedik autónk kimaradását pedig ezen a versenyen is köszönjük a határozottan versenyző orientál MNASZ-nek, hogy tologatják egyik asztalról a másikra a beadványainkat, de hozzáteszem, hiába húzzák az időt, mi nem tekintjük lezártnak az ügyünket!!!
Kicsit csípős hangulatban vagy! Jól látom? A ralihoz van köze?
– Nem vagyok én csípős hangulatban, csak vannak napok, amikor az ember úgy megunja ezt a többségre igencsak ráhúzható magyar mentalitást, miszerint „Ha az én lovam megdöglött dögöljön meg a másiké is”. Mi szerencsére nem ilyenek vagyunk, ezért nem is értjük az ilyen „versenyzőket”. Miért nem lehet mindent a raliban és a hétköznapokban is úgy csinálni, mint régen? Ha valakinek alkatrész kellett, a kiesettek kiszerelték a kocsiból, hogy a másik menni tudjon tovább. Most meg, ha van neki alkatrésze, akkor is azt mondja, hogy nincs. Ha tetszik, ha nem, az emberek rosszindulatúak (tisztelet a kivételnek), és rohadt irigyek. Még akkor is, ha fingjuk nincs, hogy mennyi mindent fektet bele az ember ebbe az egészbe. De azt mondom én még mindig, hogy ezer irigye legyen az embernek, mint egy sajnálója. És akkor tudod, találkozunk a Szombathely Rallyn, mert mi úgy sem adjuk fel. 😉
Reklámpartnereink:
OMP Autóház Kft.; Medipost Kft.; UK Geotherm Kft.; Szinkron Kft.; Ju-Fo Kft.; Palker Papír Kft.; Cezár Tours Kft.; Hajdú-Service Kft.; Malompark Bevásárlóközpont; Folkem Kft.; Korda Racing; László Racing Kft.; Gekon sro.; Alfa Szerszámcentrum Kft.; Józsa Gumi Kft.; presztizssport.com; Móré Viktória ügyvéd; Print Solutions Kft.;
Szöveg: Tiba Anita
Fotó: Máté Zsolt