A Bakó Rally Team szinte hétről-hétre megmutatja magát belföldi, vagy külföldi versenyeken. Általában szerencsés kimenetelűek a futamok, de olykor a sors közbeszól. Így történt ez a 40. Kassa Rally alkalmával is, ahol sajnálatos módon háromból csak egy autó ért célba. Bakó László csapatvezető megválaszolta, a hogyan, miért, és egyéb kérdéseimet.
Fejben tudod még tartani, hogy melyik Citroenetek mikor és hol indul?
– Még szép, hogy tudom. Olyan ez, mint a szorzótábla, ha álmomból felébresztenek is kívülről fújom. Kérdezz bármit, megválaszolom…ha nem, akkor meg felhívom a páromat, és ő segít azonnal. Van úgy, hogy kicsit káosz alakul ki fejben, de az általában a verseny időpontok variálása miatt van. Viszont, amikor nincs varia, nincs fejetlenség sem. Tehát a válaszom az, hogy mindig toppon vagyunk, kivéve, amikor nem. Így hónap elején már meg tudom mondani, hogy minden hétvégénk foglalt, de így van ez jól.
Legutóbb Kassán láthattuk a csapatot. Egy Citroen C2R2, egy Citroen Saxo, és egy Citroen S1600 társaságában. Melyikkel mi történt?
– Kérlek szépen, az úgy volt, hogy kettő sajátot ápoltunk, és volt egy „örökbefogadott” gyermekünk a kassai versenyen. Az első nap nem volt semmi különös, átvételek, pályabejárás a srácoknak, mert a C2 és a Saxo Rally 2-ben indult, és csak vasárnap volt versenyük. Viszont a S1600 az már szombaton délben indulásra készen állt a szervizben, csillogva-villogva, ahogy illik. Nem is adódott vele túl sok tennivaló, egy kipufogó csere, és ennyi. Másnap viszont annál inkább pörögtünk. Az egész ott kezdődött, hogy két helyen volt a szerviz, ami megnehezítette az egészet, de sajnos túl sokáig ez sem volt akadály, mert a mi kis kedvenceink megmakacsolták magukat. Egyszóval kiestünk még az elején technikai probléma miatt. A Citroen C2R2-ben is, és a Saxoban is elfáradt a váltó. Ez megesik.
A három rali duó milyen élménnyel, esetleg csalódással hagyta a háta mögött a kassai futamot?
– Mivel a Citroen S1600 célba ért, végig hibátlanul muzsikált, és az 5-ös kategória 4. helyén végzett, szerintem nem kérdés, hogy csakis élménnyel gazdagodhatott a Fogasy Gergely – Berendi Dávid kettős. Ezzel ellentétben viszont ott vannak a mi versenyzőink, mint például Jánosa Ákos és Brunekker Árpád, valamint Dankó András és Kaszás Milán, akik annak ellenére jól érezték magukat, hogy hamarabb kellett befejezniük a versenyt, mint ahogy tervezték. Senki nem távozott rossz szájízzel Kassáról, mert ebben a csapatban mindenki tisztában van azzal, hogy a technika ördöge bármikor beléphet a képbe.
Külföld, belföld…melyik lesz hamarabb?
– A sorrend pontosan ez lesz. Románia a legközelebbi versenyünk, és aztán jöhet a Budapest Rally.
Köszönet a támogatásért:
OMP Autóház Kft.; Medipost Kft.; UK Geotherm Kft.; Szinkron Kft.; Ju-Fo Kft.; Palker Papír Kft.; Cezár Tours Kft.; Hajdú-Service Kft.; Malompark Bevásárlóközpont; Folkem Kft.; Gekon sro.; Alfa Szerszámcentrum Kft.; Józsa Gumi Kft.; Linett Bútor Kft.; LiveFotó.hu; presztizssport.com
Szöveg: Tiba Anita
Fotó: Peremiczki István