Bakóékat elkapta a gépszíj

Az előttünk álló hétvégén ismét útra kel a Bakó Rally Team csapata. Nem azért, mert nem bírnak a popójukon ülni, hanem azért, mert egy újabb versenyző kereste fel őket, hogy kipróbálná az egyik Citroen C2R2-t Kiskunlacházán. És ha már ott vannak, akkor úgy gondolták, hogy a két RaceStaron résztvevő ifjú titánt bedobják a mélyvízbe, és újra autóba ültetik őket. Bakó László csapatvezető éppen az egyik versenyautót mosta, miközben kifaggattam.

 

Jó munkát Laci. 😀 Nincs jobb dolgod péntek délután, mint versenyautót vikszolni?

– Köszönöm van… mármint jó munka. Most, hogy mondod, szívesebben innék egy Rose  fröccsöt, de ahogy Pató Pál Úr mondta, „Ej, ráérünk arra még.” 😀 Mindennek megvan a maga ideje. De nyugi van, este bepótoljuk.

Hova lesz a menet a méregzsákkal?

– Van nekünk egy jó barátunk, akit nem is olyan régen (Miskolc Rallyn) még cukros bácsinak hívtunk, mert kilométerekről tudtuk, hogy ő az, ugyanis egy szatyor édességgel mászkált. Most viszont már ő a birkás srác, mert a kisfia nyert a majálison egy birkát. Szóval, ha belezavarodnék…cukros bácsi, vagy birkás, akkor a Tiszákról beszélünk. Na, ő kitalálta, hogy birizgálja a fantáziáját egy ideje, hogy mennyire tetszik neki a C2, és megálmodta, hogy menne vele. Mi meg úgy gondoltunk minek álljuk az álmai útjába. Ha megnyerte, had vigye. Úgyhogy egy-két óra és indulunk is Kiskunlacházára.

Kiskunlacházáról pedig irány át Ceredre?

– Nem! Azért nem kérlek szépen, mert annyi figurázás, volt, hogy úgy döntöttünk nem megyünk. Ennek több oka is van, de most csak egyet mondok. Három jelentkező is lett volna az autóra, de végül az utolsó percben összedugta a fejét piciny csapatunk, és úgy döntöttünk, hogy Cered kimarad. Mert annyira közel van a következő verseny, ami számunkra sokkal fontosabb, és ez ugye a Szombathely Rally, hogy nem szeretnénk éjt-nappallá téve rohangálni, ha valami történik. És a döntő szempont, hogy a kettő verseny között 3 nap van. Aztán, ha alkatrész kell, vagy bármi…. 3 nap karcsú vigasz. Nem megyünk.

Akkor a Tiszák Úr teszteli az autót hétvégén, és haverok, buli, Fanta?

– Elsődlegesen tényleg miatta megyünk Kiskunlacházára, hogy perverz vágyait kiélhesse egy elsőkerekes autóban, ami tőle ugye szokatlan, mert gyerekkora óta Zsigul fan. De menet közben kaptunk egy olyan lehetőséget, hogy párom öccsét Marozsán Gergőt és ifj. Szalontai Attilát is be tudtuk nevezni gyerek kategóriába, ugyanis kipróbálhatják a Korda Racing Suzukiját a pályán. Ezt ezúton is szeretnénk megköszönni Eriknek és a csapatnak, és hát a jó közvetítőnek Szabó Árpádnak.

Mindkét kissrác részt vett a nemrég megtartott RaceStaron. Mi a célotok ezzel a versennyel náluk?

– Igen nagyon ügyes volt mindkét srác a RaceStaron, és nagyon jó haverok is lettek, és valahogy szóba jött ez a téma az Árpival, és végül jött az örömhír, hogy Erik áldását adja a próbatételre, hogy autózzanak kicsit a fiúk. Örültek, mint majom a ….. 😀 De ki ne örülne ennyi évesen bármilyen lehetőségnek. Nincs semmi elvárás, egyszerűen úgy gondoltuk, hogy ha már esélyt kaptak, akkor használják ki. Meglátjuk, hogy mennyire tetszik nekik, és hogyan tovább. Kellenek az ifjoncok a raliban, és az egyéb autósportokban.

Reklámpartnereink:

OMP Autóház Kft.; Medipost Kft.; UK Geotherm Kft.; Szinkron Kft.; Ju-Fo Kft.; Palker Papír Kft.; Cezár Tours Kft.; Hajdú-Service Kft.; Malompark Bevásárlóközpont; Folkem Kft.; Korda Racing; László Racing Kft.; Gekon sro.; Alfa Szerszámcentrum Kft.; Józsa Gumi Kft.; presztizssport.com; Móré Viktória ügyvéd; Print Solutions Kft.;

Szöveg és fotó: Tiba Anita