BAKÓ RALLY TEAM: 3X3

Három Citroen, három páros, három kupa. Ezek mind a Mecsek Rallyhoz kötődnek, és azon belül is a Bakó Rally Teamhez, akik bajnokként búcsúzhattak a 2015-ös szezontól. Bakó Laci csapatvezetővel beszélgettem.

Szép eredményeket ért el a csapat a legtöbb versenyen az idei bajnokságban. Elégedettek vagytok?

– Büszkék vagyunk az idei teljesítményünkre, hiszen nagyon sok versenyző megfordult a mi kis csapatunkban, akik várakozáson felül teljesítettek. Elmondhatjuk magunkról, hogy nagyon kevés technikai hibánk volt szerencsére. Ennek köszönhetően nem csak mi, hanem párosaink is rendkívül elégedettek.

A legutóbbi Mecsek Rallyn három Citroennel álltatok a rajthoz, melyből kettő célba is ért. Hogy éreztétek magatokat?

– Igen, hárman álltak a rajthoz, melyből a Jánosa – Brunekker duó egész évben hajtotta a méregzsákot. Sikerült ezen az utolsó bajnoki futamon elérni azt, amit már Kassára terveztek. Megszerezték a Rally2 Abszolút 3. helyét, az éves értékelésben. Rajtuk kívül még két páros is megmérettette magát a számukra új technikával. Az egyik a Somogyi – Regensburger kettős, akik célba is értek az A6-os kategória 5. helyén. A harmadik Citroennel a Drávucz – Apkó páros ismerkedett, nem is akárhogyan, mert a féltengely eltöréséig kategória első és második időt autóztak.

Sok versenyen megfordultatok idén. Mi véleményed jelenleg a raliról, a szervezésekről, magukról a futamokról?

– Sajnos már az Eger Rallyn olyan problémával kellett szembesülnünk, melyet a mai napig görgetünk magunk előtt. Vagyis nem mi, hanem az MNASZ. Rossz döntések sorozatával találkoztunk, melyek abszolút nem a versenyzők érdekeit szolgálták. Ezek a problémák odáig tornyosultak, hogy a Mecsek Rallyn a Rally2 szinte már egy megtűrt kategória lett. Ha a későbbiekben sem veszik figyelembe a versenyzők érdekeit, akkor megtörténhet, hogy veszélybe kerül a jövő évi bajnokság megszervezése.

Idén láthatják még a nézők a négy méregzsákot versenytempóban?

– Igen, előreláthatólag novemberben ott leszünk a Bajnokok Tornáján, ahol mi fogjuk biztosítani az autókat a versenyzők részére. Aztán december elején megnézzük, mit hoz a nagyszakállú a veszprémi Mikulás Rallyn. Illetve idén sem hagyjuk ki az évek óta hagyománynak számító Szilveszter Rallyt.

Reklámpartnereink:

Citroen Orbán OMP Autóház Kft., Medipost Kft., Ju-Fo Kft., Folkem Kft., Malompark Bevásárlóközpont Debrecen, Dr. Moré Viktória ügyvèd, Print Solutions Kft., Cezar Tours Kft., Alfa Szerszámcentrum Kft., Szinkron Kft., BRT Kft., Józsa Gumi, Palker Papír Kft.,

Szöveg: Tiba Anita
Fotó: Peremicki István