A Citroen C2R2-vel versenyző Jánosa Ákos és Brunekker Árpád duó tovább küzdött a bajnoki címért a Salgó Ralin. Ügyesen autóztak végig, de valljuk be… azért, mint mindenhez az életben, a ralihoz is jól jön néha egy kis szerencse.
„Jópofa verseny volt a Salgó Rali. De még az elején leszögezném, hogy ezt a versenyt nem én nyertem, hanem a Joci vesztette el az egyik gyorson lévő farolása miatt. Szerencsém volt, hogy ilyen közel voltunk egymáshoz, és át tudtam venni a vezetést. Az első két gyorson még nem annyira mentünk jól, mert vizesebb volt a pálya, mint amire számítottam. Így ott az idők elmaradtak, de aztán ismét megkezdődtek Jocival a nagy csaták. Most nekem jött ki jobban a vége. Először furcsának tűnt ez az oda-vissza autózás, de amúgy marha jópofa volt. Teljesen más a két gyors ellenkező irányba, mert máshogy kellett menni és az íveket venni. Cered pedig amúgy sem egy egyszerű pálya. Nem mindegy, hogy melyik kanyart honnan közelíted meg. Nekünk most jól jöttek ki a lépesek. Az ózdi futamon is lesz teendőnk, ez egyértelmű. Mint a mostani verseny is mutatta, soha sem elég csak gyorsnak lenni, egy kis szerencse mindig jól jön. A legnehezebb talán az lesz majd, hogy annak a súlya alatt kell versenyezni, hogy az életre-halálra való küzdelem a legeslegutolsó versenyre maradt. Holott tavaly ilyenkor már bajnokok voltunk. Sok összetevős lesz Ózd, az tuti. Az időjárás még kiszámíthatatlanabbul alakulhat, illetve gyorsan, de okosan és megfontoltan kell odaállni az utolsó futam rajtvonalához. Az biztos, hogy oda is győzni megyünk” – jelentette ki Ákos.
„Nagyon jó versenyt csinált Krisztián. Egy velős kis hétvége volt, mert azért kemény nyolc gyorsasági van mögöttünk. Sokan panaszkodtak, hogy ez nem is négy gyors, hanem kettő… ez hülyeség, mert egy Cered-Zagyvaróna oda-vissza az nem piskóta. Azért nem mindegy, hogy ott mit tesz le az ember az asztalra. Nekem igazából mindegyik pálya tetszett iránytól függetlenül. Szerintem elég jól sikerült felépítenünk fejben a Salgó Ralit, most már csak arra lesz szükségünk, hogy ezt még az utolsó futamon is tudjuk kivitelezni. Minden Ózdon fog eldőlni, ami azért sokunkra nagy nyomást tesz majd. Joci egy ügyes pilóta, és ezt a versenyt is behúzhatta volna, ha nem forognak meg. Ettől lesz talán még érdekesebb a bajnokság utolsó csatája. Semmi mellébeszélés, az én mottóm továbbra is az, hogy „győzelem vagy halál” – nevet Árpi. Most egy kis szerencsével kiviteleztük, reméljük Ózdon is ügyesek leszünk, és elégedetten zárjuk majd az idei szezont” – mondta Árpi.
Reklámpartnereink:
MAGreen Kft. – Professzionális terményvédelem; CSMBT. Kft. Fémmegmunkálás; Medito Kft. – Játék nagykereskedelem; ASONÁJ 2003 Kft. Munka, – Tűz, – Környezet, – Védelmi Kft.; Alga ’93 Kft. – Vas, színesfém hulladék felvásárlás; Global Roll Kft. – LFP, Plotter papírok, médiák tekercsben; ConTruck Kft. Tengeri konténerszállítás; Kamiker Kft. Nyomda; MIRA SAFETY Kft. Munka-, Tűzvédelmi Szolgáltatás, Autóalkatrész Kereskedelem; Automobile France Kft. Francia autóbontó; HK Trans Kft- Ömlesztett áruszállítás,; V-System Tam – Informatika; TÉTÉNY – KER – Épületgépészet, HSC Motor Kft – Gépberendezések, ECS HUNGARY KFT – Amalidó Bánka Transport – Közúti árufuvarozás; Mazzini Csomagolástechnika; Via-Nortonia Kft.; Branko Pénzügyi és Számviteli Kft.; Soft Consulting Hungary Zrt. – BaBér bérügyviteli programrendszer; Várkörnyéke Kft. – Építőipari kivitelezés; Artiger Kft. – Töltőállomás üzemeltetés; Gyopár 2000 Kft. – Fémmegmunkálás
Szöveg: Tiba Anita
Fotó: Rally Feeling