Nem régen tett húsvéti látogatásunk után ismét lehetőségünk lesz találkozni a beteg gyerekekkel, akikkel már megismerkedhettünk a „Remény Kuckóban” tartott kézműves foglalkozáson, illetve azokkal, akikkel még sajnos személyesen nem találkozhattunk, a kórházi kezeléseik miatt.
Mivel minden évben megrendezésre kerül Debrecenben a Gázvezeték utcai salakmotorpályán a jól megszokott autós körverseny, és támogatói is vagyunk a rendezvénynek, gondoltuk összekötjük a kellemest a hasznossal. Felkerestük a Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány elnökét Zsupos Sándort és elmeséltük neki és feleségének Áginak, hogy mit is szólnának ahhoz, ha a beteg gyerekeket egy kis „élményterápiával” gyógyítanánk. Sokat olvastunk róla, és Sándorék is mesélték, hogy milyen hatással is vannak az új élmények a gyerekek gyógyulására.
Tehát mondanunk sem kell, hogy nagyon örültek a meghívásnak. Az izgalom minden oldalról a tetőfokára hágott, mind az alapítvány, a gyerekek, és a magunk részéről is……és elkezdődött a szervezés.
A jótékonysági autóztatás bejelentése után jöttek a megkeresések az Alföld Tv-től, a Radió Max-tól, a Debrecen Tv-től….és egyéb írott sajtóktól. Nagyon örülünk, hogy tömegeket tudtunk megmozgatni, ezen nemes cél érdekében.
Akiknek van gyerekük, azoknak nincs mit mondani arról, hogy mit is ér egy szülőnek az, ha a gyerekét mosolyogni látja……..de gondoljunk csak bele, mit érezhet egy olyan szülő, aki a beteg gyerekét látja nevetni, kacagni, futni, játszani……!!! Mindent megadna, hogy gyermekét mindig olyan boldognak láthassa.
Ebben próbálunk majd mi segíteni a salakpályás autós körversenyen, hogy minél több leukémiás gyermek nevessen, és élményekkel gazdagodva szállhasson ki a versenyautókból.
Mindenkit szeretettel várunk a Citroen Orbán-rally2.hu Kupa Salakshowra, amely 05.15-én vasárnap 10.00.-tól lesz megtartva Debrecenben a Gázvezeték utcai salakmotorpályán, minden időjárási körülmények között.
Ha bárkinek bármilyen felajánlása van a Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány részére keressen minket vagy Zsupos Sándort az alapítvány elnökét.
Elérhetőségek:
Honlap: http://www.remenyalapitvany.hu
Szöveg: Tiba Anita