November elején, több helyen is megjelent a játékgyűjtési felhívásunk, melyet követően sokan megkerestek minket, hogy szeretnének segíteni nekünk abban, hogy megteljen játékokkal a raliautó és minél több beteg gyermeket megajándékozhassunk a gyűjtés végén.
A Malompark Bevásárló Központnak köszönhetően kiállíthattuk a Citroen C2 versenyautónkat, és elindult a játékgyűjtés.
Ezt követően három héten keresztül minden délután ott voltunk a Malomparkban. Szórólapoztunk a versenyautónál és lelkesen vártuk az embereket, és legfőképp a gyermekeket, akiket édességgel kínáltunk, és szerencsekövet ajándékoztunk a játékokért cserébe.
Sokan csak kíváncsiságból jöttek oda, de voltak, akik viccesen megkérdezték, hogy: „Meg lehet nyerni a raliautót?” J Aztán sok kisgyerek szeretett volna beülni az autóba, amit persze örömmel teljesítettünk is. Ennyi mosolygó kíváncsi kis manócska még soha nem volt a C2 közelében J Örültünk, hogy örülnek J
A MaxFM-nek, a HAON-nak és a szórólapozásunknak köszönhetően napról napra egyre több zsákkal érkeztek a gyerekek, a szülők, a nagymamák stb… Egyszer csak azt vettük észre, hogy üríteni kell a kis „méregzsákot”, hisz lassan meg is telt az autó J
Rengeteg játék összegyűlt, melyet a Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítványnak oda is adtunk, menet közben, hogy tovább tudjuk folytatni a gyűjtést. Aztán mikor eltelt a három hét, elmentünk a Nagyerdei Óvodába, ahol közel száz gyermek hozott plüssállatokat a beteg gyermekeknek. Egyesével beültek az autóba a kis csöppségek, kaptak tőlünk cserébe szaloncukrot, és emlékbe egy szerencsekövet.
Kíváncsiságunknak eleget tettünk és a gyűjtés végeztével megszámoltuk a plüssállatokat. Lehet találgatni, hogy hány darab volt, de én inkább megmondom: 831 darab….ez fantasztikus, hogy ennyi ember segített és ekkora mennyiségű játékot sikerült összegyűjteni….nagyon hálásak vagyunk mindenkinek!!!
Lassan készülődni kellett, mert December 6-án a DE-OEC Gyermekklinika Gyermek-hematológia osztályának a tetőterébe voltunk hivatalosak a Mikulás napi ünnepségre.
Minden gyermek kapott tőlünk mikulás csomagot, egy hatalmas kabalát, egy csomag szaloncukrot és könyveket.
Persze ez még nem minden, hisz minden gyermek kedvére válogathatott két karton plüssből az ünnepség végén….mondanom sem kell, hogy soha nem láttunk még ennyi gyereket egyszerre mosolyogni, játszani, kacagni…annak ellenére, hogy sajnos súlyos betegek J
Tudjuk, hogy ez a gyűjtés csak csepp a tengerben, de bízunk benne, hogy nem csak a karácsony közeledtével, hanem az év többi napján is gondolnak majd ezekre a gyógyulni vágyó gyerekekre és továbbra is segítenek nekik, hogy minél könnyebben viselhessék a kezeléseket, és minél hamarabb meggyógyulhassanak.
Ezúton szeretnénk megköszönni a Malompark Bevásárló Központnak a kiállítási lehetőséget, a MaxFM-nek, hogy naponta adták a rádióban a jótékonysági felhívásunkat, a HAON-nak, hogy ismét megjelenhettünk az oldalukon, valamint nem utolsó sorban mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy több száz kabala, kisautó, kifestő, meséskönyv, lego, ruhanemű és sok más egyéb gyűlt össze.
Elmondhatatlanul boldogok vagyunk, hogy ilyen sokan mellénk álltak e nemes cél érdekében, és reméljük legközelebb is ilyen sok segítőkész emberrel találkozunk majd.
Ha valaki szeretne számunkra levelet küldeni, vagy megnézni a képeket a játékgyűjtésünkről, vagy esetleg felajánlana valamit, amivel segíthet, megteheti ezt a www.bakoteam.hu
internetes oldalunkon.
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánunk mindenkinek.
Tiba Anita és Bakó László