A Bakó Rally Team nem pihent a mecseki futam után, és azóta már négy versenyen vannak túl. Mint mindenki, ők is érzik, hogy erejük apadni látszik így az év vége felé, de valami mindig újabb lendületet ad a következő versenyre. Mindegyik versenyen sikeresen célba ért a Citroen, attól függetlenül, hogy mindig más pilóta terelgette az autót. Bakó László csapatvezető elmondja a négy verseny sztoriját.
Milyen versenyeken jártatok, mióta teljesítettétek a 48. Mecsek Rallyt?
– Főként amatőr futamokon volt látható a csapat, mint például Pilisvörösváron, ahol Pócs Gábor és Bagó László indult, és a harmadik helyen végeztek. Ezt követte Felsőnyárád-Sajókaza. Itt Holecz Krisztián és Csáki Richárd csapatta a gépet, akik a kategória hatodik helyén landoltak. Aztán még volt olyan is, hogy Lábatlan-Bajna. Na itt meg a Vass Gergely-Lukácsi Ákos kettős barátkozott a méregzsákkal, és számukra is hatodik helyen sikerült végezni. Majd most ugye az elmúlt hétvégén volt a már jól megszokott Mikulás Rally Veszprémben, ahol Herczig Mihály és Herczig Róbert igencsak belecsaptak már elsőre is a lecsóba, mert nagyon szépen autóztak, és ennek a dobogó második foka lett az eredménye. Szó mi szó, nem nagyon lazsáltunk, és azt hiszem még nem is fogunk a Szilveszter Rallyig.
A fenti eredmények alapján szerintem mondhatjuk, hogy sikeres a csapat. Te hogy vélekedsz erről?
– Attól függ, hogy mit jelent a sikeres csapat. Ha azt, hogy mindig mindenhol ott lehetünk, és jól teljesítenek a Citroen C2R2-vel az aktuális párosaink, akkor joggal mondhatom minden nagyképűség nélkül, hogy igen sikeresnek mondhatjuk magunkat. Ennek persze az az ára, hogy mindig mindenre maximálisan figyelünk, ami ugye nagyon sok energiát kivesz belőlünk, de nincs jobb dolog, mint látni a versenyzőinket a célban, karcmentesen, mosolyogva.
Vannak olyan pilóták és navigátorok, akik nálatok versenyeznek, és kimondottan tehetségesnek gondolod őket?
– A fiatal pilótákon azért látszik a szenvedély, és az hogy nagyon oda teszik magukat, és ennek általában meg is van az eredménye. De persze „nem csak a húszéveseké a világ”, úgyhogy ennyi év tapasztalatából mondhatom, hogy mindig találkozunk új arcokkal, akik ugyanolyan rugalmasak és tehetségesek, mint az újoncok. Véleményem szerint mindenki másképp kiváló ebben a sportban, ami ugye attól függ, ki mennyi versenykilométert tudhat maga mögött. Ha gyurmából lennének fantasztikus Sebastien Loeb-et gyúrnánk belőlük.
Idén még van egy móka verseny szilveszterkor a Hungaroringen?
– Ki hogy hívja. Gondolom, ha egy Zsigulist kérdeznél meg, ő azonnal rávágná, hogy móka, kacagás, csapatás, és jól is teszik. Mi is kicsit lazábbra vesszük már a gyeplőt, mert nincs tétje, csak a támogatók autóztatása, és a jó hangulat lesz a lényeg. Persze ott is figyelni kell ugyanúgy a technikára, mint máskor, mert az autósport nem játék. De hogyne, ott leszünk…sokan, az összes méregzsákkal.
Szöveg: Tiba Anita