Hétvégén elkezdődik a 2016-os rali szezon a 11. Eger Rally-val, ahol a tavalyi bajnokok sem szeretnének a legvégén kullogni. Tehát Jánosa Ákos és Brunekker Árpád arra gyúr, hogy hellyel-közzel tartsák az előző évi eredményeiket. A kihívásokat kedvelő srácok mottója azért a megfontoltság lesz az egri futamon.
„A három hónapos kihagyás után, igazán jó, hogy eljött ismét az első verseny ideje. Bár még nem volt a munka miatt időm foglalkozni nagyon vele, de még van egy-két nap. Fejben nagyjából már megvan, hogy mit hogyan kellene majd csinálni, tehát már csak a kivitelezés hiányzik. Mivel tavaly bajnokok voltunk, így idén sem szeretnénk engedni ebből a szép eredményből. Megfontoltan és okosan kell majd haladnunk a Citroen C2R2 Max-szal az Eger Rally-n, ami azt jelenti, hogy idén is a Bakó Rally Team-mel fogunk együttműködni. Az év első versenyén mindig nagyon sok induló van, és köztük sok ügyes pilóta, akikkel jó lesz csatázni, de higgadtnak kell maradni akkor is, ha nem úgy alakul valami, ahogy tervezi az ember. Az egri pályákat ismerem, azzal nagy probléma nem lesz. A6-ban mindenképpen jó lenne benne lenni az első háromban, aminek egyik feltétele lesz, hogy sietni kell majd. De annyira nem, hogy esetleg 0 ponttal távozzunk, mint Kassán, azt inkább kihagynánk. Nagyon jó lett volna, ha mi is tudunk tesztelni, de most nem fért bele az időkeretünkbe. A másik apróság a gumiváltás, mert mi eddig Michelin abronccsal versenyeztünk, most pedig Pirellivel fogunk. Ez hátrány lesz azokkal szemben, akik eddig is azzal mentek, de remélhetőleg az egri futam végére megismerjük és megbarátkozunk vele, és végül számunkra megfelelő eredménnyel távozhatunk.” – mondta Ákos.
„Szorgos munkával túléltük a versenymentes hónapokat, és hétvégén újra beülhetünk végre a kis méregzsákba. Nagyjából lefektettük az íratlan szabályokat az Eger Rally-val kapcsolatban. Ami annyit jelent, hogy nem szeretnénk életre-halálra versenyezni, de mindenképpen egy jó helyezést várunk magunktól. Ahogy Áki is mondta tényleg nagy öröm lenne, ha újra benne lehetnénk az abszolút tízben, a kategóriában pedig a dobogó valamelyik foka megfelelne. Ez lenne a szerény célkitűzésünk az egri versenyre. A 201-es rajtszámnak én sokkal jobban örülök, mint Ákos, engem valahogy már most feldob és emlékeztet arra, hogy tavaly jó helyen végeztünk. Ez titkon végig motiválni fog minket. A Pirellivel jó lenne már az első versenyen összehaverkodni, hogy Miskolcon már úgy autózzunk vele, mint aki mindig ezzel ment. Az első körben valószínű kipuhatoljuk, hogy merre hány méter, és a másodikban meghúzzuk kicsit. A terv ez, meg a dobogó.” – jelentette ki Árpi, a már tőle megszokott vicces formában.
Reklámpartnereink:
MAGreen Kft. – Professzionális terményvédelem; CSMBT. Kft. Fémmegmunkálás; Medito Kft. – Játék nagykereskedelem; ASONÁJ 2003 Kft. Munka, – Tűz, – Környezet, – Védelmi Kft.; Alga ’93 Kft. – Vas, színesfém hulladék felvásárlás; Global Roll Kft. – LFP, Plotter papírok, médiák tekercsben; ConTruck Kft. Tengeri konténerszállítás; Kamiker Kft. Nyomda; Kállai Group Kft. – Építőipari kivitelezés; MIRA SAFETY Kft. Munka-, Tűzvédelmi Szolgáltatás, Autóalkatrész Kereskedelem; Automobile France Kft. Francia autóbontó; HK Trans Kft- Ömlesztett áruszállítás,; V-System Tam – Informatika; TÉTÉNY – KER – Épületgépészet, HSC Motor Kft – Gépberendezések, ECS HUNGARY KFT – Amalidó Bánka Transport – Közúti árufuvarozás; Mazzini Csomagolástechnika; Via-Nortonia Kft.; Branko Pénzügyi és Számviteli Kft.; Soft Consulting Hungary Zrt. – BaBér bérügyviteli programrendszer; Várkörnyéke Kft. – Építőipari kivitelezés
Szöveg: Tiba Anita
Fotó: Rally Feeling