Már majdnem elégedett Jánosa Ákos és Rubóczky Attila a Baranya Kupát követően. Ákos és Attila maximalista, és kicsit azért sajnálják, hogy fránya másodpercek választották el a dobogó legfelső fokától. Persze örülnek az A6 második helynek is, mert tudják, hogy egy nullás versenynél minden jobb.
„Jó volt a hétvége és végre nagyon pozitív. Illetve frankó volt ismét csatázni Jocival. Sajnálom azt a műszaki hibát, ami nekem közbe jött, mert talán más is lehetett volna a vége, ha nem így alakul. De mint a múltkor mondtam, a raliban nincsen „ha”. Igazából tényleg minden oké volt és szerintem sokat fejlődtünk. Joci és én is közel azonos időket tudunk autózni. Ha egyikünk kicsit jobb időt megy, akkor a másik megpróbál gyorsulni. És hát mikor kinek jön ki jobban. Most Jocinak jött ki, vagy több szerencséje volt, mint nekünk. A teszt sokat jelentett, mert Attila egy éve nem ült versenyautóban, valamint kicsit változtattunk a beállításokon is, ami óriási csodát hajtott végre a C2-n. Most már sokkal gokartosabb volt, és ezáltal határozottabban lehetett terelgetni. Attila kimondottan ügyes, olyan szinten érzi az autó mozgását, hogy ha bizonytalannak lát, akkor tudja mi a dolga, és rám is szól, hogy „ezt még át kell nyomnod”. Igaz, hogy most kategória másodikak lettünk, de még mindig azt mondom, hogy bármi megtörténhet a bajnokság végéig. Természetesen a végsőkig harcolni fogok a legjobb helyért, és ott leszünk a Salgó Ralin” – jelentette ki Áki.
„Győzni mentünk és az a pár másodperces vereség elenyésző. Partiba lehet lenni Jociékkal, ami jó dolog. Nekem nagyon jól esett, hogy visszaülhettem a versenyautóba és tényleg fantasztikusan viselkedett aszfalton is a Citroen. Egy kis műszaki hiba pedig bárkivel előfordul, ilyen ez a popszakma. Azt gondolom, hogy ez alatt a hét gyorsasági alatt tudtam adni Ákosnak egy kis önbizalmat, aminek köszönhetően legközelebb is jobban fog menni aszfalton, akkor is, ha nem én, hanem Árpi ül vissza mellé. A tempósabb részeket bátran át merte nyomni, tehát minden szempontból hasznosnak értékelem ezt a Baranya Kupát. A teszt régen murván is sokat jelentett, ez most is így volt. Meg kellett újra szoknom belülről az autót, és éreznem, mikor hogy viselkedik. Hol kell fékezni, mikor áll meg, milyen a kigyorsítása, hogy mozog aszfalton. Ezekre hamar választ is kaptunk a teszten, állítottunk kicsit a beállításon és készen álltunk az éles csatákra. Én jónak értékelem a versenyt, az egész hétvégét, mert jól éreztem magam, de ezt szerintem Ákos is így gondolja. Persze szerettünk volna mindketten elsők lenni, de az a 3,5 mp egy olyan szoros történet, hogy felér egy győzelemmel” – mondta Rubó.
Reklámpartnereink:
MAGreen Kft. – Professzionális terményvédelem; CSMBT. Kft. Fémmegmunkálás; Medito Kft. – Játék nagykereskedelem; ASONÁJ 2003 Kft. Munka, – Tűz, – Környezet, – Védelmi Kft.; Alga ’93 Kft. – Vas, színesfém hulladék felvásárlás; Global Roll Kft. – LFP, Plotter papírok, médiák tekercsben; ConTruck Kft. Tengeri konténerszállítás; Kamiker Kft. Nyomda; MIRA SAFETY Kft. Munka-, Tűzvédelmi Szolgáltatás, Autóalkatrész Kereskedelem; Automobile France Kft. Francia autóbontó; HK Trans Kft- Ömlesztett áruszállítás,; V-System Tam – Informatika; TÉTÉNY – KER – Épületgépészet, HSC Motor Kft – Gépberendezések, ECS HUNGARY KFT – Amalidó Bánka Transport – Közúti árufuvarozás; Mazzini Csomagolástechnika; Via-Nortonia Kft.; Branko Pénzügyi és Számviteli Kft.; Soft Consulting Hungary Zrt. – BaBér bérügyviteli programrendszer; Várkörnyéke Kft. – Építőipari kivitelezés; Artiger Kft. – Töltőállomás üzemeltetés; Gyopár 2000 Kft. – Fémmegmunkálás
Szöveg: Tiba Anita
Fotó: Peremicki István