Cséplőék egy újabb franciába ülnek

Nagy változtatásokat vitt végbe a Cséplő Balázs – Cséplő Attila kettős, akik gondoltak egyet, és most már csakis a Cséplő Rally Team színeiben versenyeznek. Persze ezen kívül még más újdonság is lesz számukra a 41. Kassa Rallyn, mert, hogy a Bakó Rally Team egyik Citroen C2R2 versenyautójával állnak rajthoz.

Idén az volt a tervetek, hogy Rallye2-ben versenyeztek. Elégedettek vagytok azzal, ahogy eddig alakultak a dolgaitok 2015-ben?

– Mertünk nagyot álmodni, ez is csoda, hogy egyáltalán egy országos szintű versenyen részt tudtunk venni. Nem vagyunk sajnos sem autószerelők, sem mérnökök, más irányba vitt minket az élet, bár ezután majd már nem fog. Persze voltak azért néha jó pillanataink is, igaz általában trélerezéssel értek véget. Kijárt nekünk a technikai problémákból bőven, de remélhetőleg a csodafegyverünk az, ami már készül otthon a garázsban (francia autó lesz az is).

Mostanáig Peugeot-val lehetett látni benneteket a pályákon, most viszont a nevezési listán egy Citroen C2R2 szerepel a nevetek mellett. Csak nem egy újabb francia a láthatáron?

– Sosem álltunk hadilábon a francia technikával, most pedig meg fogjuk mérettetni magunkat egy ütőképes versenyautóval, egy Citroennel. Úgyhogy marad a franciázás Kassán is.

Már ki is próbáltátok a C2-õt. Milyenek az első benyomások?

– Nagyon furcsa volt, és majd még lesz is elsőre megszokni a szekvenciális váltót, mivel a debreceni teszt során reflexből állandóan ráléptem a kuplungra váltáskor. Azonban még így is félelmetes volt, hogy a fordulatszám azonnal ott termett, ahol váltás előtt volt. A hatalmas fékekre meg már nem is térnék ki külön, mert az nálam rácáfolt arra, hogy frontális ütközés nélkül is lehet gyorsan lassulni.

Kassán akkor a Cséplő Rally Team testvérpárosa belevág valami új dologba, és a Bakó Rally Team egyik méregzsákjával méretteti meg magát?

– Így van. Csapatot váltottunk, és kaptunk a támogatóinktól és ismerőseinktől, valamint a Bakó Rally Teamtől egy visszautasíthatatlan lehetőséget, hogy végre egy vérbeli, a Citroen mérnökei által teljes mértékben csak a versenyzésre készített, és optimalizált autót vezethessünk. Most pedig a kassai versenyre, úgy tűnhet, hogy egy ilyen kisebb PSA konszernt hoztunk össze a Cséplő Rally Team és a Bakó Rally Team közt, holott igazából csak megyünk ellesni a technikát. J

A kassai pályák hazainak számítanak nektek, vagy azért annyira nem?

– Most mondhatnám, hogy igen, de valójában nem. Én utoljára akkor jártam Kassán, amikor az eggyel ezelőtti 106-os (kék) Peugeot-nkat onnan hoztam haza lábon. Lehet, számára ismerősebbek lennének az ottani pályák, hisz kassai rendszámtábla birtokosa volt õ sokáig.

Mi az, amivel megelégednétek a 41. Kassa Rally végén?

– Nem vagyunk igazából rutinos, Rallye2 Országos Bajnokságra járó típusok sajnos, így hát a legfontosabb, hogy áthaladjunk a céldobogón a verseny végén. Azt még persze nem tudom, hogy mivel fogjuk elütni az időt a szervizparkban, hogy helyettünk szakemberek fogják végezni a szükséges, gyorsaságik közti karbantartást. Édesanyánknak is sok fejtörést fog szerintem okozni majd a verseny végén, hogy milyen programot válasszon a mosógépen, hogy végre nem lesznek olyan olajosak és koszosak a tűzálló ruháink.

Szöveg és fotó: Tiba Anita