A lovak közé csapnak Egerben

Bizakodva áll a 2015-ös rali szezonhoz a Jánosa Ákos-Brunekker Árpád kettős. De miért is ne tennék, hiszen másképp nincs is értelme. A jól összeszokott páros már nehezen bírta a szünetet és hiányzott nekik a benzingőz, ezért izgatottan várják a 10. Eger Rallyt.

„Annyira nem ismeretlenek számomra az egri gyorsok, mert anno már mentünk rajta. Reméljük, hogy nagyon jó idő lesz, és tudunk ismét egy jót autózni. Igazából erre van most szükségünk, semmi másra. Jó népes mezőny gyűlt össze az R2-ben, és a kategóriánkban is, és mi kimondottan örülünk ennek, mert ellenfelek nélkül nincs verseny. Ami bajt okozhat ezen a futamon, az az, hogy széles utakon kell autózni, tempósan. Hibázási lehetőség tehát a végsebesség miatt adódhat, de mivel idei első versenyünk, figyelni fogunk. Nem alszunk majd, erre mérget vehettek, de tanultunk a tavalyiból. Megnyomjuk majd, de nem a Citroent, hanem csak a gázpedált. Szeretnénk viszonylag jó időeredményt elérni, és ha nem is a kategória első háromban, de az ötben mindenképpen benne lenni. A Citroen C2R2 marad, Bakó Rally Team szintén, és a navigátort is megtartom. Minden marad a régi.” – mondta Ákos.

A vérmességük megmaradt, ahhoz, hogy jól alakuljon az egri futam. De az biztos, hogy fejben azért ott kell majd lenni mind a pilótának, mind a navigátornak, mert valljuk be, elég technikás gyorsok lesznek.

„Nagyon sok időnek tűnt ez a versenymentes időszak, tehát nem kicsit várjuk, hogy a lovak közé csapjunk. Egerben, ha jól emlékszem még túrában indultunk, szóval nem minden szakasz lesz ismeretlen. Az első gyors pont adott a bemelegítéshez, de figyelni kell, mert nagyon gyors a pálya, aztán a másodikon pedig meg kell tartani, hogy ne kapjunk sokat, vagy inkább mi adjunk. A pontszerzés és maga az élmény az, ami nekünk kell. Sok az induló szerencsére, lehet küzdeni, amit ugye nekünk lételemünk. Az idei motivációnk az, hogy egész évben nagyon jól tudjunk teljesíteni. Ez az életünk része, és nagyon jól akarjuk magunkat érezni, és azért az sem lenne rossz, ha menet közben otthon a kis kupagyűjteményünk is bővülgetne.” – résztelezte Árpi.

Köszönet a támogatásért:

MAGreen Kft. – Professzionális terményvédelem; CSMBT. Kft. Fémmegmunkálás; Medito Kft. – Játék nagykereskedelem; ASONÁJ 2003 Kft. Munka, – Tűz, – Környezet, – Védelmi Kft.; Alga ’93 Kft. – Vas, színesfém hulladék felvásárlás; Global Roll Kft. – LFP, Plotter papírok, médiák tekercsben; Stantools Kft. Szerszám és Gépkereskedés; ConTruck Kft. Tengeri konténerszállítás; Kamiker Kft. Nyomda; Kállai Group Kft. – Építőipari kivitelezés; MIRA SAFETY Kft. Munka-, Tűzvédelmi Szolgáltatás, Autóalkatrész Kereskedelem;  Automobile France Kft. Francia autóbontó; Cafe del Mar – Automata szolárium

Szöveg: Tiba Anita
Fotó: Csatlos Norbert