Már nagyon távlatinak tűnik Jánosa Ákos és Brunekker Árpi számára az előző versenyen való bukásuk. Nem is akarnak rá emlékezni, mert a nyakukon a következő futam, ahol ismételten küzdeni fognak a megszépült Citroen C2R2-vel. Ami elmúlt, az elmúlt, az előttük álló dolgokra koncentrálnak.
Mi a helyzet veletek Bükfürdő óta? Kihevertétek már a balszerencsés hétvégéteket?
– Jól vagyunk szerencsére, semmi komolyabb nem történt, csak ami megtörténhet az autósportban. Túl vagyunk rajta mindketten, teljes bedobással a Székesfehérvár Rallyera összpontosítunk. Természetesen egy egészséges „félsz” biztos lesz bennünk, de ez az első kanyar után el is fog tűnni valószínűleg.
Továbbra is a Citroennel mentek. Időben elkészült vele a Bakó Rally Team csapata?
– Ez nem kérdés, persze, hogy azzal megyünk. A csapat mindent megtett, hogy kész legyen a kis méregzsák a fehérvári futamra, és minden úgy alakult, ahogy elterveztük. Egy kisebb változás lesz csak, ha már újra épült-szépült az autó. Ez majd a designban fog megmutatkozni. Mondhatni ennyi híja van már csak, és lehet is indulni vele újra.
Eldőlt már fejben, hogy a régi jól bevált „az elején ismerkedni a pályával, és később behozni a lemaradást”, vagy „nyomjuk meg az elején” verzió lép életbe Fehérváron?
– Jó kérdés, de tanultunk ugye a hibáinkból. Maradunk a régi verziónál. Az első gyorsokon puhatolózunk majd, de persze nem akarjuk elspórolni sem. Marad az arany középút, ami mindig jó döntés. Újra belakjuk az autót, mihelyst újból ráérzünk a verseny ízére. Mindenképpen szeretnénk eljutni a végéig. Ez a futam számunkra teljesen új, egyikőnk sem ismeri igazából a gyorsokat, de ez mindig kihívás ilyenkor.
Nincs pánik, nincs para?! Mi a legfontosabb akkor számotokra a hétvégével kapcsolatban?
– Pici para…az egészséges, a múltkori versenyünk után. Amit leginkább sajnálunk, az az elvesztegetett kilométerek. Minél többet kell mennünk, hogy egyre jobban érezzük magunkat az autóban, és gyűljenek a kilométerek. Tehát most az a vágyunk, hogy végig menjünk, és nem az, hogy benne vagyunk-e az első háromban. Árpival együtt arra várunk, hogy rajtoljunk már el végre. Úgy vagyunk vele, mint a Shrekben a Szamár: „Ott vagyunk már???”
Köszönet a támogatásért:
CSMBT. Kft. Fémmegmunkálás; ASONÁJ 2003 Kft. Munka, – Tűz, – Környezet, – Védelmi Kft.; ConTruck Kft. Tengeri konténerszállítás; Meditó Kft. Játék nagykereskedelem; Global – Roll Kft. Nyomtatvány kereskedés; Kami Ker Kft. Nyomda; Kállai Group Kft. Építőipari kivitelezés; MIRA SAFETY Kft. Munka-, Tűzvédelmi Szolgáltatás, Autóalkatrész Kereskedelem; Automobile France Kft. Francia autóbontó;
Szöveg és fotó: Tiba Anita