A Szilveszter Ralin nem úgy jöttek össze a dolgok Hibján Joci és Szurovcsák Pisti számára, ahogy tervezték. Hiába voltak nagyon jók a beállítások, a fiúk sajnos mégis kiállni kényszerültek az első gyorson.
Az első szakaszon kiestetek sajnos. Mi történt?
– Nagyon jól kezdődött minden. A körülmények is adottak voltak egy jó versenyhez. Nem volt technikai problémánk, jók voltak a gumik, az évszakhoz képest az időjárás is kegyes volt hozzánk. Erre én egy hülyeséggel elrontottam az egészet. Semmi különös nem történt, egyszerűen elnéztem egy belső ívet, ahol egy korlát útban volt, és arra sajnos felmásztunk. Ez az igazság, ezen nincs mit finomítani, így alakult. Ez is én vagyok, előfordul, hogy elszámítja magát az ember. Most pont ez történt.
De ez nem szegte kedveteket a jövőre nézve?
– Ami kimondottan bántott, hogy az első szakaszon történt, tehát alig tudtunk egy keveset menni. Ha kiesik egy versenyző, akkor igazából az sem jó, ha a verseny eléjén, az sem, ha a végén esik ki. Mindkettő rohadt idegesítő. De ha választani lehetett volna, mentünk volna még jó pár versenykilométert. Ezen már nem lehet változtatni, megtörtént, tovább kell lépni, és csak előre nézni.
Merre lesz az előre jövőre?
– Maradunk a Rali2-ben, mert mi ezt tudjuk megengedni magunknak időben. A mezőny elég népes lesz ismét szerintem, tehát tökéletes célnak tűnik, hogy valahol az elejében szeretnénk majd megint menni. Erős autókkal és erős pilótákkal kell majd megküzdeni a dobogó bármelyik fokáért, de minden tőlünk telhetőt megteszünk a következő szezonban is. Most úgy látom, hogy egy sokkal nehezebb év áll előttünk, mint a tavalyi volt. Sok ügyes és fiatal pilóta fog rajhoz állni, akiket szemmel kell majd tartani, ha a bajnoki címet meg akarjuk kaparintani. A másik terv még az, hogy kicsivel többet üljünk a versenyautóban, ha az időnk engedi majd. Jó lenne pár sprint vagy MARB futamra eljutni. Ezek szép tervek, aztán az idő elkezd ellenünk dolgozni, ahogy szokott. Nehéz munka mellett az biztos. Meglátjuk mi fér majd bele a 2017-be.
Mi történik a versenymentes időszakban?
– A Citroent addig szépen felkészítjük, meg közben magunkat is egy teljes éves versenyzésre. Unatkozni nem fogunk, mert a munkában már beindult a hajtás. Ha felkerül egy végleges versenynaptár, akkor pedig már könnyebb lesz szervezni a dolgokat, hogy időben elkészüljön minden.
Reklámpartnerünk:
Cornexim Kft., Tre-Car Plus Kft.; Extrém Sport Team Kft.; Hunova Trans Fuvarozási és Kereskedelmi Kft.; Fehértó-Trans-Snack Kft.; Szimita Trade Kft.; Gerda-Trans Kft.; Kelet Power Kft.; BRT Média Kft.; ABT Roll Kft.;
Szöveg: Tiba Anita
Fotó: Rally Feeling