Miskolcon kerül megrendezésre a II.ORB futam az idén. Kicsit összezsúfolták a szervezők a programot erre a hétvégére, aminek talán van előnye, de hátránya is. Párosunk a 28-as előkelő rajtszámot kapta az Egerben elért helyezésének köszönhetően, ahol sikerült a kategória 3. helyén és az abszolút értékelés 22. helyén végezni.
A szervezők a hét elején már lehetőséget biztosítottak a pályabejárásra egészen péntekig a prólog megkezdéséig. Az átvételeket valami furcsa oknál fogva sikerült csütörtök estére tenni, így az egész hetet az autóversenyzésnek lehet szentelni, kivéve a vasárnapot. Ugyanis a verseny csak a szombati napon kerül lebonyolításra. Szombaton nem kevesebb, mint 15 gyorsasági vár a mezőnyre reggel 6 órai kezdéssel, egészen este 10 óráig a régi Zemplén Rally pályáin. Már legalább 3 éve nem ment a mezőny a Fonyi, vagy a Erdőbényei pályákon, nekünk is csak emlékeink vannak, hogy merre is vezet az út a kányi elágazástól, vagy szemerei falú táblájától Encsig, ahol a szervizpark lesz felállítva.
Nem csak az új pályákra kell majd nagy hangsúlyt fektetni és figyelni, de a miskolci versenytől új navigátor fogja az itinert diktálni, László Pisti személyében. Imi sem távolodik el a csapattól, hiszen felajánlotta segítségét, ha bármikor szükségünk lenne rá.
Pisti már nem számít kezdő navigátornak, hiszen bajnoki címet is sikerült szereznie Kurtos Robi mellett. Reméljük ezt a jó formáját sikerül majd áthozni a mi autónkba is, és hasonló jó eredményeket tudunk elérni együtt.
A Miskolci versenyen sem lehet más a célunk, mint a dobogón végezni, és felvenni a versenyt az Egerben előttük végzett párosokkal. Erre meg van minden esélyünk, ha figyelembe vesszük a versenyeken mutatott javuló tendenciát. Minden versenyen egyre közelebb tudunk autózni a vezető pároshoz, és talán pont Miskolc lesz, ahol sikerülhet megverni Bessenyei Zoliékat.
Az autót versenyről versenyre sikerül egyre jobban megismerni, és kellően beállítani, hogy gyorsabban tudjunk vele autózni.
Erre szolgál majd a verseny előtti tesztünk is, ahol a csapatunkban induló másik párossal együtt fogunk tesztelni és állítani az autókon.
Ezen a versenyen a kategóriában már csak C2R2 versenyautók fognak versenyezni, így még inkább felmerül a kérdés bennünk, hogy miért nem hajlandó a szövetség kiírni ezeknek az autóknak külön kupát, amikor a környező országokban már ez jól beváltan működő sorozat.
Lehet, hogy követni kellene a versenyző társainkat és külföldi futamokon szerencsét próbálni?
Nem gondolnám, hogy hosszabb távon ezt szeretné elérni a szövetség.
Na de nem is ez a lényeg, a mostani verseny előtti időszakban, hanem, hogy a lehető leggondosabb felkészülés mellett, minél jobb helyezést tudjunk elérni az előttünk álló futamon.
A pályák adottak, az autó adott, csak nekünk kell megfelelően teljesíteni!
Addig is látogassátok a www.bakoteam.hu internetes oldalunkat.
Találkozunk Miskolcon !
Támogatóink:
OPM Autóház Kft. CITROEN MÁRKAKERESKEDÉS, Medipos Kft. Futárposta,iratkezelés, Avex Kft. a HAUSER Kerékpárok Forgalmazója, Folkem Kft.Nyomdaipari szolgáltató ,Alfa Szerszámcentrum Kft. ,Hajdú Service Kft. Renault szerviz, és kamion javítás , Cezár Tours Kft. Autóbusz rendelés,szállítás,utaztatás, Beton Express Bt. Emelő daruk forgalmazása,Szilágyi Transz Árufuvarózás, Ju- Fo Kft. Fogaskerék gyártás.,Palker Papír Kft. Papír Nagykereskedés, Malompark Bevásárló Központ Debrecen,Józsa Gumi Kft.,Szinkron Kft. Alkatrész felújítás ,Maricork Kft. a szintetikus dugok tárháza, Remény Alapítvány Debrecen, Cívis Marketing Kft.,Reklám szolgáltatás Wonderphone Kft., Mobiltelefon kereskedés