A Bakó Rally Team igaz, hogy készül a 48. Mecsek Rallyra, de előre tájékoztattak, hogy már csak emlék foszlányaik vannak a pécsi gyorsokról, olyan régen jártak arra. Mindentől függetlenül már nagyon várja Bakó László, és az új navigátora, Apkó András ezt a magyarországi viszonylatban jónak számító futamot.
Laci, ti már annyi mindennel rukkoltatok elő az idén, mesélj kicsit mi a helyzet jelen pillanatban a csapattal, és az előttetek álló Mecsek Rallyval?
– A csapat háza táján annyi a változás, hogy Pécsen Jánosa Ákos és Brunekker Árpi mellett mi is rajthoz állunk. Ezen a versenyen egy új navigátorral fogok indulni, Apkó Andris személyében. Mielőtt bárki elkezdene kombinálni, hogy hová lett a jól bevált navigátorom…ne tegye. Semmi értelme az összeesküvés elméletnek…tehát mindenki nyugodjon le a pi***** ahogy a jól hangzó „fészes” szöveg mondja. Andrissal régóta barátok vagyunk, és most hogy hirtelen szabad lett, kipróbáljuk milyen együtt menni, és addig Szabi is Zsigulizhat egy kicsit. 2011-et írtunk, mikor utoljára Pécsre látogattunk az IRC alkalmával, úgyhogy felőlem aztán lehetnek a pályák a régiek, lehetnek az újak, mert úgy sem emlékszem rá….meg öregszem is, de amúgy meg majd nyugtával dicsérjük a napot, mikor megmutatjuk így a jól kialakult kis kategóriának, hogy mi a pálya. Viszont most leszögezem, hogy amennyiben bármit benézek, kinézek, eltévedek, vagy hasonló történik, úgy is rákenem a navigátoromra. – heccelte Laci Andrist.
Andris, ahogy látom fel lesz adva a lecke Pécsen. Biztos vagy benne, hogy az elmondottak után is navigálni akarsz Lacinak?
– Persze, csak poénkodik, nincs itt semmi gond, mert én is még csak pár szakaszon jártam arrafelé, tehát ha ezt most így fejben összedobjuk, akkor jó lesz az. Mint minden versenyt, ezt is ugyanolyan izgalommal várom. Kihívás lesz, mert versenyeztem már összkerekessel, hátsókerekessel, de elsőkerekessel még eddig nem, ha a Trabit nem számítjuk bele anno. Nagy várakozás előzi meg nálam azt, hogy milyen egy gyári Citroen C2R2-vel menni, ami alatt komoly futómű, motor és váltó van. Lacival mivel baráti kapcsolatban vagyunk így jött az ötlet, hogy tegyünk egy próbát. Sokszor beszéltünk már róla, hogy hogy tudna Laci kicsit gyorsulni, és most itt az alkalom, hogy megnézzük, hogy mennyiben tudom a munkáját segíteni. Aki ismer, az tudja, hogy versenyek előtt mennyire rákészülök a dolgokra, ez most is így történt, napok óta nézem Laci belső felvételeit, és ennek megfelelően agyalunk a helyes pályafeldolgozáson. A bizalommal nem lesz gond, eddig sem volt, és 100%-osan azon leszek, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el. A cél nem titok, dobogón végezni a kategóriában, illetve abszolút értékelésben minél előrébb kerülni. – mondta Andris lelkesen.
Köszönet a támogatásért:
OMP Autóház Kft.; Medipost Kft.; UK Geotherm Kft.; Szinkron Kft.; Ju-Fo Kft.; Palker Papír Kft.; Cezár Tours Kft.; Hajdú-Service Kft.; Malompark Bevásárlóközpont; Folkem Kft.; László Racing Kft.; Gekon sro.; Alfa Szerszámcentrum Kft.; Józsa Gumi Kft.; Linett Bútor Kft.; Jákob-Fotó.hu; LiveFotó.hu; presztizssport.com; Móré Viktória ügyvéd; Stone Dragon Kft.
Szöveg: Tiba Anita
Fotó: Balázs Attila