Az Eger Rally Jánosa Ákos és Brunekker Árpád számára igazán jó kezdetnek számít, annak tekintetében, hogy az R2 A/6-os kategóriában 2. helyen végeztek. Mindent csak saját maguknak köszönhetnek, és a csapatnak.
„Először is kezdeném a lehető legrosszabbal, ami megtörténhet, ugyanis elveszítettük egy sporttársunkat. Ezért ezúton szeretnénk, részvétünket kifejezi Szabó Attila navigátor családja, barátai és ismerősei felé. Igazán szomorú helyzet alakult ki, és nehéz így arról beszélni, hogy nekünk mégis valamiért jól sikerült ez a verseny. Az, hogy az első ötbe szerettünk volna bekerülni, felülmúltuk, és elégedettek vagyunk, bár pár tizeden múlt az első hely, nem vagyunk telhetetlenek. Majd a következő versenyen. A pályák közül inkább Egerbakta-Sirok tetszett. Az autó szuper volt, a csapat is mindent megtett, mint mindig. Egyetlen probléma az, hogy nem így kellett volna befejeződnie ennek a futamnak, mert így azért a mi örömünk sem felhőtlen.” – mondta Ákos felemás érzésekkel.
„Mint kedves Ákos barátom, ahogy elmondta, én is részvétemet szeretném nyilvánítani a család és a hozzátartozók felé. Sajnálatos, hogy az egri futamnak ilyen szomorúan kellett végződnie. Több probléma is adódott ezen a versenyen, már ha csak azt is nézzük, hogy szinte minden kanyarban emberkék integettek, hogy lassíts, mert 2-3 autó áll az út szélén. Így nagyon nehéz teljesíteni azokat a dolgokat, amiket kitűz maga elé az ember egy versenyen. Az volt a szerencsénk, hogy hibátlanul írtuk fel a pályát, meg hát ügyesek voltunk, mert a kategória 12-ből 2. hely annyira nem rossz. Persze az első jobb, de majd az is meg lesz. Az első szerviz idő egy óra, nagyon durva volt, majd gyűjtő megint majdnem annyi. Ez káosz. Nem jó ott ülni, ezt nem szeretjük. A legnagyobb probléma az volt, hogy olyan sok helyen kellett visszavenni a tempóból, hogy nem tudtuk, hogy tényleg van veszélyforrás, vagy nincs. Ott is lassítottunk ahol nem kellett volna, de ugye nem tudhattuk előre mi vár minket a kanyar után. Ez már így történt, de bízunk benne, hogy legközelebb nem ilyen lesz.” – mesélte a történteket Árpi.
Reklámpartnereink:
MAGreen Kft. – Professzionális terményvédelem; CSMBT. Kft. Fémmegmunkálás; Medito Kft. – Játék nagykereskedelem; ASONÁJ 2003 Kft. Munka, – Tűz, – Környezet, – Védelmi Kft.; Alga ’93 Kft. – Vas, színesfém hulladék felvásárlás; Global Roll Kft. – LFP, Plotter papírok, médiák tekercsben; Stantools+Nails Kft. Szerszám és Gépkereskedés; ConTruck Kft. Tengeri konténerszállítás; Kamiker Kft. Nyomda; Kállai Group Kft. – Építőipari kivitelezés; MIRA SAFETY Kft. Munka-, Tűzvédelmi Szolgáltatás, Autóalkatrész Kereskedelem; Automobile France Kft. Francia autóbontó; Cafe del Mar – Automata szolárium; HK Trans Kft,; V-System Tam – Informatika; SRT – Speed Rally Team;
Szöveg: Tiba Anita
Fotó: Rally Feeling