Jánosa Ákos nagyon szeretett volna pontokat elhozni a Miskolc Raliról, ezért annak ellenére sietett, hogy navigátora Brunekker Árpád próbálta fogni a gyeplőt. Az ügyesen autózó srácoknak most kevés versenykilométer és nulla pont jutott, de bizakodnak, hogy még semmi sincs veszve, ugyanis jönnek a kedvenc murvás futamok.
„Az első gyors rettenetesen rosszul sikerült, amitől felszívtam magam, és rögtön a Garadna – Mályinkán mentem egy első időt, de az abszolút tizenvalahányadik helyet nem találtam méltónak. Úgy gondoltam leküldöm Sátán, amivel nem is volt gond szerintem, míg mentünk. De az utolsó kanyarban, mikor Árpi mondta, hogy bal négy, akkor én ezt a fejemben nem bal négynek képzeltem el. Fejben előrébb jártam, mégpedig a célegyenes előtt kicsivel, és az még nem az volt, sok lett és nem fértem el. Igazából semmi dráma nem történt szerencsére, végigrepedt a hűtő alja, és nagyobb kárt nem akartunk tenni az autóban. A lényeg a lényeg, hogy rosszul döntöttem, mert mondta Árpi, hogy nem kell sietni annyira, de engem az hoz lázba, ha ott vagyok az elejében. Verseny előtt mondtam, hogy ha lemegy az a bizonyos redőny, akkor nincs mit tenni. Hát most is lement. Ennek ellenére nagyon jó volt az autóban ülni, és amíg mentünk kifejezetten jól éreztem magam. Kezdem a gumit is megismerni, és igazából pozitív minden, csak azt az egy kanyart nem kellett volna elrontanom. Kicsit sajnálom, mert nagyon jó pályák voltak. Megnéztem már többször a külsőt és a belsőt, és azt gondolom jól döntöttem, hogy lehúztam ott, bár külső szerint lehet erőltetni kellett volna hátha kihúzza magát. Ezt már sosem tudjuk meg. Annak ellenére, hogy nem értünk célba, feltöltött, hogy újra a Citroenben ülhettünk, és már a Szombathely Ralin jár az eszünk” – jelentette ki Ákos.
„Azt tudtam, hogy Ákos sietni akar majd… hát sietett. Szerintem nagyon kár az elvesztett pontokért, de hát ezt így adta most ki. Én próbáltam hatni Ákosra, hogy nem kell annyira vérre menően versenyezni, de tudjátok, ha jön az a bizonyos redőny, akkor én kevés vagyok. Pedig nagyon klassz volt újra a versenyautóban ülni, és amíg mentünk nagyon elégedettek voltunk magunkkal. Úgy, hogy én először mentem ezeken a nagyon-nagyon jó pályákon. Ezt a versenyt hoznunk kellett volna a kategóriában és kevesebbet koncentrálni az abszolút helyezésre. Remélem a szombathelyi futamon kicsit nyugodtabban fogunk haladni és élvezhetjük majd az elejétől a végéig a versenyzést. Most is élveztük, csak kevés ideig. Bízunk benne, hogy murván mindenképpen több versenykilométert és pontot szerzünk majd” – mondta Árpi bizakodva.
Reklámpartnereink:
MAGreen Kft. – Professzionális terményvédelem; CSMBT. Kft. Fémmegmunkálás; Medito Kft. – Játék nagykereskedelem; ASONÁJ 2003 Kft. Munka, – Tűz, – Környezet, – Védelmi Kft.; Alga ’93 Kft. – Vas, színesfém hulladék felvásárlás; Global Roll Kft. – LFP, Plotter papírok, médiák tekercsben; ConTruck Kft. Tengeri konténerszállítás; Kamiker Kft. Nyomda; Kállai Group Kft. – Építőipari kivitelezés; MIRA SAFETY Kft. Munka-, Tűzvédelmi Szolgáltatás, Autóalkatrész Kereskedelem; Automobile France Kft. Francia autóbontó; HK Trans Kft- Ömlesztett áruszállítás,; V-System Tam – Informatika; TÉTÉNY – KER – Épületgépészet, HSC Motor Kft – Gépberendezések, ECS HUNGARY KFT – Amalidó Bánka Transport – Közúti árufuvarozás; Mazzini Csomagolástechnika; Via-Nortonia Kft.; Branko Pénzügyi és Számviteli Kft.; Soft Consulting Hungary Zrt. – BaBér bérügyviteli programrendszer; Várkörnyéke Kft. – Építőipari kivitelezés
Szöveg: Tiba Anita
Fotó: Rally Feeling