Jobb eredményre számított a Hibján József – Szurovcsák István kettős a Salgó Ralin, de sajnos csak 4. helyen végeztek, egy kis kalandozásnak köszönhetően. Jociék egyáltalán nincsenek elkenődve, mert tudják, van még egy verseny, ahol kijavíthatják a hibát.
Hogy éreztétek magatokat a Salgó Ralin?
– Nagyon jól kezdődött a versenyünk. Egy kis technikai problémánk adódott, amit azonnal orvosoltak a szervizesek. A kocsi utána gyakorlatilag végig szinte hibátlanul működött. A gumiválasztások is jól sikerültek, még ha kicsit merészek is voltunk. Első körben közép keménnyel, másodikon elől keménnyel mentünk mindketten, mi is és Ákosék is. Az egész napunkat ugyanúgy csináltuk Ákosékkal, a gumi, a guminyomások, mindketten közel azonos feltételek mellett mérkőztünk meg.
Volt egy kis kalandozásotok?
– A verseny kezdetén nem számoltam azzal, hogy még hideg a gumi, és kitört a kis Citroennek a hátulja, és keresztbe fordultunk. Nem is ez volt a gond, mert maximum 10 mp-et, ha veszítettünk volna, de telement a kipufogó homokkal. Itt konkrétan 6,5 percet buktunk, mire kiszálltunk és újra tudtuk indítani a kocsit. Nagy nehezen kitakarítottuk a kipufogót és végre beindult. Szerencsére nem késtük ki a következő időbeírót, de azt a hátrányt már nem tudtuk a nap folyamán sajnos behozni. Úgyhogy az ilyen kalandozásnak mindig ára van.
Milyen volt oda-vissza autózni?
– Semmi gondunk nem volt vele. Tökéletes itinert írtunk. Nem voltak kihordások, pedig arra számítottunk, de tényleg jó pályákon autózhattunk. Ki volt rendesen gumizva, ezért nem kellett a felhordással küzdeni. Maga a szervezés, az időjárás, a verseny teljesen rendben volt. Nagyon meg voltunk elégedve vele. Szombaton mondjuk esett az eső, de ez minket nem zavart a pályabejárásban és a prológon sem. Vasárnap pedig mikor élesben mentünk, akkor már tökéletes idő volt. Minden ideális lett volna, hogy megnyerjük ezt a versenyt, de sajnos hibáztam és most ez így alakult. Nem vagyok egyáltalán elkeseredve, majd Ózdon újra megvívjuk ezt a csatát.
A bajnoki cím az utolsó versenyen fog eldőlni?
– Igaz, hogy Salgón csak 4. helyen végeztünk, de legalább az utolsó gyorsért járó pontokat is megszereztük, mert a legjobb időt autóztuk. Ha minden igaz, akkor jelenleg Ákos és köztem talán egy pont különbség van a mi javunkra. Ez nem sok. Mint ahogy a verseny előtt is beszéltük, kiélezett csatára számítottunk, most még inkább az lesz. Az ózdi futamon minden eldől. Meglátjuk, mit hoz az idei utolsó Rali2-es verseny.
Reklámpartnerünk:
Cornexim Kft., Tre-Car Plus Kft.; Extrém Sport Team Kft.; Hunova Trans Fuvarozási és Kereskedelmi Kft.; Fehértó-Trans-Snack Kft.; Szimita Trade Kft.; Gerda-Trans Kft.; Kelet Power Kft.; BRT Média Kft.; ABT Roll Kft.;
Szöveg: Tiba Anita
Fotó: Rally Feeling