A szombathelyi verseny kimaradt idén Gyuriczky Zsoltnak és Böröczi Leventének, ezért Zsolti úgy döntött, hogy beiktat egy pótversenyt. Ez volt a Zabar-Domaháza, ahol nagyon szuper hangulat volt a csapatban, és az autóban Pinjoeval. Egy teljesen új Zsoltit ismertünk meg. Talán eddig csak puhatolta, hogy mit bír a Bakó Rally Team poénilag elviselni?! Hétvégén már újra együtt tolják a hülyeséget a csapattal, de már Székesfehérváron.
Igazából én tudnék mesélni a fent említett versenyről, de meghagyom ezt Zsoltinak, tudom, hogy ő sokkal, de sokkal jobban szeretné, ha felidézhetné Zabar-Domaházát. Mert történések voltak. Meglepetések is. Poénkodások…na azok is voltak. De lássuk, hogy… vagy mire emlékszik Zsolti, és mik a hétvégi elképzelések. 😀
Nyomtatok a múltkor egy Zabar-Domaháza versenyt. Erre miért volt szükség… hiszen már spanok vagytok a méregzsákkal?
– Ebben tökéletesen igazad van. Egyre jobb a viszony köztünk és az autó között. Viszont szerettünk volna hasonló baráti viszonyt kialakítani a kis Citroen gazdájával és a csapattal is… ezért úgy gondoltuk, csapunk egy görbe hétvégét. Pinjoe navigálásával nyomtuk le a futamot. Éveken át versenyeztünk együtt, így baráti kapcsolat alakult ki kettőnk között és örültem, hogy beült mellém újra erre a versenyre. Bakó Laciról pedig ne is beszéljünk… ment a hülyeség rendesen. 😀 Szerintem ezen a hétvégén megtört a jég, oldottabb volt a légkör, nagyon jól éreztük magunkat, élveztük a versenyt. Mondjuk vasárnap valami „front” lehetett, mert kicsit fájt a fejem… 😀 Jó volt. Ja, és meghívtak egy esküvőre is arrafelé minket, így összekötöttük a csapattal a kellemeset a hasznossal. Na jóóóó…nem hívtak, meg, de az elsők között voltunk, akik kaptak a mennyasszonyi tortából. 😀
Székesfehérvár Rali…és az R2-nek aszfalt. Jó ez így, vagy jobb lenne a murva már?
– Nekem már mindegy csak anyám ne tudja meg, hogy kocsit hajtok ilyen gyorsan. 😀 Viccen kívül, amúgy szeretem az aszfaltos versenyeket, semmi bajom nincs vele. A székesfehérvári pályákat ismerjük, a helyi rali sprinteken nevelkedtünk. Így várom a hétvégét, de lehet, hogy a Veszprém Ralit jobban. Az tavaly nagyon jól sikerült, mindaddig, amíg mentünk nagyon élveztük.
Tavaly a fehérvári futamon az A6-os kategória 3. helyén végeztetek egy Skoda Felíciával. Idén is meg lesz a dobogó, legfeljebb kicsit feljebbi foka?
– A dobogó tuti meglesz, hacsak valaki el nem vitte… és bízom benne, hogy mi is áthaladunk majd rajta. Hogy csak a harmadik foka, vagy meglesz mindhárom, azt ne tőlem kérdezd, hanem az illetékeseket. Basszus… most voltam a garázsban… a Skoda azóta is azon áll… alatta maradt. 😀 Amúgy meg, ha valaki versenyzésre adja a fejét, az nyerni akar, bárhol is induljon el. Így mi is szeretnénk a lehető legjobb helyezést elérni, így indulunk neki. De mivel az élet a legjobb forgatókönyv író, majd vasárnap estére okosabbak leszünk. Tavaly sok műszaki probléma ellenére állhattunk fel a dobogó 3. fokára. A Skodával már szinte összenőttünk az elmúlt 10 év alatt, a Citroenre azért jobban vigyázok még. Ha idén meg tudjuk ismételni a tavalyi eredményünket, akkor maximálisan elégedettek leszünk. Mondjuk a kategóriát elnézve ehhez másoknak is lesz pár szava… de állunk elébe… „Legyen tánc…”.
Egy futam kimaradt számotokra, de most már végig nyomod az idei évben a pedált a C2-ben?
– Ja, kimaradt… Vasárnap szóltak, hogy verseny volt… elaludtunk kicsit… olyan pörgőt nyomtak ránk pénteken… 😀 Őszintén megmondva nagyon megszerettem ezt a kis autót, természetesen lehetőségeinkhez mérten minden versenyen szeretnénk elindulni, amihez minden lehetőséget megkapunk a Bakó Rally Teamtől. Próbáljuk ezeket ki is használni. Köszönjük Bakó Laci. 😀
Köszönjük reklámpartnereinknek:
Octi-CAD Kft., Sióház Centrum Kft., B! Bomba Energy Drink Kft., Imagedesign I&A Design Kft.
Szöveg és fotó: Tiba Anita